2012. február 27., hétfő

Befejezések !

Pár dolog megtalálta a végső formáját, azok közül, amiket mostanában alkottam . Meg vagyok elégedve a végeredménnyel, jól sikerült daraboknak ítélem meg őket.
A Welcom Spring nyuszinak saját anyagából készítettem hátoldalt, a Just Nan keretbe került, míg az árvácskáim
szív formát kaptak.



2012. február 25., szombat

Hogyan kell színhelyesen fényképezni?

Már sokszor szerettem volna megkérdezni, mert nekem semelyik szín nem lesz igazán színhelyes ! A zöldek egész fakóak, a lilák kékek lesznek. A fényképen kellene valamit beállítani? Az enyém Kodak gép, és igazán nem vagyok fényképes zseni, de tekergetnék, bármit rajta, ha  jobb lenne a végeredmény.
Köszönöm előre is a tippeket.

2012. február 20., hétfő

A szombati rámolás hozadéka, és egyebek

Előkerült a kinyomtatott minták között, ez a már feledésbe merült --szerelem első látásra-- minta is, még 2010-ből. Most a gondolatot tett követte, és előraktam gyorsan a fonalakat hozzá. Ugyan, csak 41x41 öltés a minta, de 14 színből áll.
 Ezekből a színekből Nan Caldera keze nyomán, ilyen csoda alakul ki.

Kár, hogy 1 hete, még nem tudtam, hogy ezt meg fogom hímezni, mert akkor a gombot is megrendelhettem volna hozzá :-( és hozná azt is a postás, na, majd legközelebb !






Persze, amihez anyagot kerestem, és nem találtam, az még mindíg csak félkész állapotban várakozik, valakire, aki befejezi -- lehet újabb anyagbeszerző kőrútra kell mennem ? Még is csak szörnyű, hogy nyulacska nem tudja köszönteni a tavaszt!!!

Pedig én már nagyon szeretném, ha ideérne. - vagy legalább csak süthetne a napocska, hogy jó világos legyen nekünk a himzéshez a jó meleg szobában.

2012. február 18., szombat

Oda lett a napom

Már írtam, biztos, nekem problémát okoz, mi is legyen az elkészült himzésből ! Reggel, elkészült a himzés rész, de kellene hozzá 2 tenyérnyi anyag, ehhez kell pakolásznom egy csomót, ja és még vissza , és most megtaláltam a régi lakásban -- most azonnal varrni akarom -- kinyomtatott papírjaimat , át kellett néznem az összeset, jaj, ezt még- már 2005-ben kinyomtattam, és azóta sem került sorra. Csupa, jajdejó, ez is megvan ! felkiálltásoktól volt hangos a nappali ma délelőtt, átnéztem, újra csoportosítottam az 5 kiló papírlapot . Majd megelégedve, mennyi mindent is megtaláltam, jöttem rá, se nem varrtam, sem nem főztem ebédet, de jól eltelt rajtam a nap.


A legnagyobb örömet, persze Anyukám kézzel festett szalvétáinak megtalálása jelentette. Emlékszem, melyiket mikor festette, éppen bárányhimlős voltam, és már rongyosra mesélte a száját az új Sicc

meséskönyvből, vagy karácsony előtti advent időszakban, vagy húsvéti készülődés közepette, vagy épp az én házi feladatomra -- készítsetek plakátot, ami ösztönöz  a hulladékgyűjtésre !
Szép időszakok voltak, mint a fénylő, csillogó gömbök a karácsonyfán, úgy világítanak az én időgépemben is. Vajon az én gyerekeimnek maradnak, maradtak meg ilyen meghitt, békés időgömbjei?
Nos, most akkor megyek, és megkeresem a 2 tenyérnyi anyagocskámat, és főzök valami ebédet is.
Jó hétvégét !

2012. február 13., hétfő

Újabb konyharuha

A múlt héten nem varrtam az ágytakarómra virágot :-(  Több napot elcsavargyároztam, nézelődni, dumcsizni voltam, és bevallom, nagyon rendetlen is vagyok, mindíg csak előszedem a fonalaimat , de mikor elkészülök egy munkával, csak beteszem egy dobozba, - majd elrakom - felkiálltással :-)  azután, kezdek egy újabbat, és csak gyűlik a fonal, és már átláthatatlan mértékű kupac várt szerte-szét .Ezért, erőt véve magamon, szépen visszapakoltam, mindet a helyére. Majd egy másik konyharuhát választottam , mert ha így beteszem a szekrénybe, ezekre sem készül semmi, mint az ott tornyosulókra sem. Most egy sárga került sorra.

Mikor tavaly hímeztem ebből a sorozatból Böbe barátnőm dobozára, biztos voltam, hogy fogok még máskor is varrni belőlük. A kedvenc multicolor Anchor fonalamat, az 1355-öset választottam. Már csak kettő pirosra kell kitalálnom, mi is kerüljön rájuk.
Ja, és esténként kötögetek is bőszen,
Egy motringból, (210méter) 32 cm hosszú lett.
Szép hetet !

2012. február 8., szerda

Himzett konyharuha

Hétfőn Adriennel csavargyároztunk, hogy vígasztalódjunk afeletti csalódásunkon, hogy egy forintot sem költöttünk az Évában, betértünk a kedvenc méterárú boltunkba, kis anyagért, de ott sem dobogtatta meg semmi a szívünket , míg az eladó meg nem említette hogy van konyharuhájuk féláron. Mi persze ráismertünk a Foltvarázs maradékára, és hogy ne kelljen tovább kínálniuk, befogadtuk magunkhoz több darab Charles Craft
himezhető konyharuhát . Tegnap délelőtt végig böngésztem a gépemet, mert emlékeztem, van többféle csészécskés mintám, és hátha, pont jó lesz az üres lyukba. De rossz helyen kerestem, a Tralalák között , és ugye az LHN között kellett volna böngésznem. Emő küldte az egész sorozatot. Tetszettek de mégsem voltak az igaziak. De egy Tralala mégis pont jó lett. Azt az apró dolgot, most hagyjuk figyelmen kívül, hogy nem tudok számolni :-((( mert nem sikerült megállapítanom, hol is van a közepe az anyagnak !!! Na de majd a következön fogok jobban figyelni.

2012. február 6., hétfő

6. virág

Eltelt egy újabb hét, mutatom az elkészült virágomat. Még tegnap este befejeztem. Már a felső 2 sor kész, és a 3.- ban is van egy virág.

2012. február 5., vasárnap

Változékony idő, változékony munkakedv

Hiába volt tél, mégis szépen sütött a nap, csak úgy nyitogatták a virágjukat a képek a takarómon. :-)
Nagyon szépen alakult, egész csütörtökig a kaméliám is , minden öltéssel egyre jobban örültem, hogy ezeket a virágokat választottam, mert élőben szebbek, mint a minta elején a kép róluk.
De csak egyre mondta a Tv, irta az újság a fogvacogtató hideget, hát, nehogy megfagyjanak a virágok , a kötőtűk után kellett néznem. Mert ugye olvastam ,- talán Florentinnél, hogy kötve, jobban mutat a Lidl-nél több éve vásárolt óriás motring -- persze nekem is van belőle , ebből horgoltam a mamuszokat. Már amikor poncsót kezdtem horgolni, már nem tetszett a nagyon mintás felület, le is bontottam, most hozzákezdtem kötni belőle, de hát ugye a rengeteg fonal, ennél is elbizonytalanít, nem csak a himzésnél. Igy a passzé után más kötés után néztem :-(
Adél barátnőmtől , karácsonyra kaptam 3 motring zoknikötő fonalat, amivel igen szeretek dolgozni - na de mit is készítsek belőle? volt a kérdés?

A színe, megint nem színhelyes a képen- a piszkos fehértől indulva, lép át a szürkén keresztül a halvány, majd sötét padlizsán liláig , itt ott kis sötét barnával kombinálva eddig nagyon szép !!!!! de itt belép egy számomra idegen -- özbarnás fehér meliros szakasz  ezt kihagytam volna belőle !!!! na de nem baj, az Anyósomnak jó lesz felkiálltással nekikezdtem , még akkor amikor megkaptam . Na, nem is én kezdtem, hanem Mariska és Adél, de már folytatni azért tudtam, minta nélkül is.
Amikor , estére elfáradt a szemem, a himzésben, akkor horgolgattam. Ez épp csak picivel több, mint egy motring, és akkora, mint egy fejkendő, de nagyon nem tetszik.
Nosza, hát próbakötés, majd minta keresgélés --- nincs egy használható sem,----- a neten nem volt kedvem böngészni, így egy egyszerű, de számolós minta , és egy sál forma mellett döntöttem. És tegnap, a dalválasztás alatt igen jól haladtam vele.


Persze, most is benne van a barna , de talán nem ugrik ki belőle annyira, mint a horgolásnál. Kíváncsi vagyok, így mikor fogy el 1 motring, így most ezen kell működnöm.
Szép napot, a meleg szobában ! Mindenkinek !!!!