2016. augusztus 31., szerda

Újabb kicsapongásom

Amint elkészültem a terítő egyik felével, gondoltam, jól fog esni, kicsit színes pár öltést varrnom, így visszavettem a tulipánomat
Nem túl sokat haladtam vele, csak a zöld részekkel a 2. virágfejhez . Így maradt a minták nézegetése a neten, amikor egy piros madáron megakadt a szemem . Ezért gyorsan elkészítettem
Őkelme az első karácsonyos munkám. 
De azután győzött a rendesség, és visszatértem a sütőtökös terítőhöz . Már nincs sok a befejezéshez. 
De már nagyon kell magamra beszélnem, hogy tudjam folytatni, mert ezer terv, 5-let kavarog a fejemben, és a 100 éves tervem egyre csak tolódik tolódik , mert mindig valami fontosabb, - azonnalmegkellvarrnom - kerül a szemem elé .
Most épp pont ez a macskás nyanya az egyik. 

2016. augusztus 16., kedd

Öszi terítő készül

Nem tudom, hogyan kerültem ilyen őszi hangulatba, de a tökök után eszembe jutott, hogy ezer évvel ezelőtt egy kiállítás alkalmából tartott leárazáson vettük ezt a szép kockás anyagot Andi barátnőmmel közösen . Neki már kialakult terve is volt, és nekem is tetszett az 5-lete, hogy terítő legyen belőle.
Először kocka alakúban gondolkodtam, mint ahogy a terveinkben szerepelt, de a kockák szín eltérése miatt féltem, hogy optikailag nem látjuk majd kocka alakúnak . Ezért én asztalközép minta mellett döntöttem .
 Ez a minta fog a másik végéről kezdve is ismétlődni. Ezt is Ariadnával varrom , már több mint egy motring elfogyott hozzá. Nagyon elégedett vagyok ezekkel a fonalakkal, tavasz óta, csak ezt használom .
És előkerült a varrógép -- hisz be kellett szegnem a terítő szélét, és már hetek, de inkább hónapok óta várakoznak a varrógép asztalon , a különböző -- ezer évvel ezelőtt vásárolt anyagok . Már a nyár folyamán vettem szabásmintákat hozzájuk, és beavattam, kivasaltam többüket .
A héten esküvőre készülünk, és végig gusztáltam az erre alkalmas ruháimat , de egyik sem volt a kedvemre , így első felindulásomban varrtam egy egyenes vonalú szoknyát . Itt még alja felhajtás előtt fényképezte Apa, hogy lássam én is , hogyan is nézek ki benne.


 De felvállalható -- így alja felhajtás után már a mosógépben zötykölődik.Ismét van olyan holmim, amit én varrtam magamnak :-) :-) :-) Volt idő, mikor CSAK ilyenek voltak a szekrényben, és csak a télikabátom volt bolti .
Most nagyon felbátorodtam, és azt hiszem, megvarrom a blúzokat is .
Most, hogy olvastam Bea legújabb bejegyzését , eszembe jutott az én félbehagyott karácsonyfám is .
Gyorsan előkaptam , és látom, hogy milyen gyönyörű , biztos folytatni fogom én is , hogy karácsonyra kész legyen .

2016. augusztus 5., péntek

Sikeres nap

a mai, mert végre találtam sodrott zsinórt-- narancssárgát, amit oly rég óta keresek / mindjárt 50 métert - annyi volt a tekercsen ! /  Gyorsan befejeztem egy sok évvel ezelőtt készült himzést .
 Ja, és tegnap este gyorsan horgoltam az unoka Vejem kérésére egy telefontartót is .
Nem tudom, miért lett ilyen, pedig minden sort ugyanott kezdtem, fejeztem be, ha meg volt a szükséges pálca, mégis olyan, mintha egyre fogyott volna , és még kicsit csavarodik is .
Remélem, azért a célnak meg fog felelni. 

2016. augusztus 4., csütörtök

Újabb Halloweenes díszek készültek

A múlt héten láttam valaki által készített biscornut, ezzel a két helyes Halloweenes mintával .
Persze, egyből nekiálltam keresni, mert nagyon megtetszett. Hamar rátaláltam a Dimensions 328-as füzetében.  Így gyorsan megvarrtam őket. Már körbe is varrtam a szélét, hogy gyöngyökkel össze tudjam állítani, mikor ráébredtem, egy negyed fordulattal elfordulnak összeállításkor. Így más végleges formát kerestem hozzájuk. Ma összejártam minden általam ismert helyet narancssárga zsinórért, - de hiába ! A végén ilyen zsinórok alakultak, ilyen lett a végső formájuk .