2017. március 22., szerda

Haladásom !

Szépen növekszik a képem :-)
 Arra -- a sok óra varrás alatt sem tudtam rájönni, tavasszal hogyan vannak a fán virágok, és szép nagy piros almák , de igen azok lesznek -- még azt ezután fogom megvarrni . De igen igen tetszik, mint a Tralalák általában 
És végre ma befejeztem a nyuszikámat is , most már ismét szép tavaszi, húsvéti díszek keretezik az ablakunkat .

2017. március 20., hétfő

Újabb tavasz csalogatót

kerestem, találtam . Nem volt nagyon nehéz, mert Emesétől kaptam ajándékba a mintát . Én most csak gondoltam, megvarrom, /  ha már a téli párja tavaly nem készült el -- de remélem, az idén is lesz tél, arra még esélyes az elkészülte / Nagy bánatomra a tervező mindíg Atalie fonalat használ , de nem estem kétségbe , előkaptam a Week , CC, Gentle Arts fonalaimat és azokból válogattam
Örömmel láttam az őzikén , hogy ott is  - őt is függőleges öltésekkel készítették, Kíváncsi leszek, az én választásomban hogy fog kinézni . Ugyan nem mindent választottam a képen látható színekre, de még egyiket sem kellett kibontanom, mert nem tetszene . Remélem ez így is marad :-) 
 Jó lenne mind a 4 évszakot elkészíteni   / Sajnos még nem árulják a nyarat és az őszt , bár azok is nagyon szépek . /

2017. március 16., csütörtök

Gondolom TAVASZ !

Ezt sikerült összehoznom, még mindíg a 253-as TWOCS Durane Jones mintája után szabadon :-)

2017. március 15., szerda

Reméljük tavaszodik !

Megint rákattantam az újságokra . :-) Persze az is oka lehet, hogy ismét szép mintákat találtam bennük, vagy csak én is úgy csináltam most, mint Andi barátnőm-- a tenyérnyi anyaghoz kerestem nekem tetsző mintát . Régebben nem nagyon akadt meg a szemem Durane Jones munkáin, de egy fél év alatt ez már nem az első, ami megtetszett . Próbálom a Párizsban vásárolt dolgaimat feldolgozni, hogy ismét kelljen menni beszerezni újakat. Az anyag is csak egy tenyérnyi maradék, és pont belestimmel ebbe a picike keretbe azt hiszem. Mit gondoltok ? jó találkozás ? 
Ja a minta a 253 TWOCS -ból való Tavasz minta egy kiollózott darabja . Szerintem igen bájos , és nem az ott megadott színekkel dolgoztam , hanem ránézésre , saját kútfőből válogattam .

2017. március 10., péntek

Húsvétra készülődve

Végre elkészültem ezzel a kis finom apró nyuszikás "zsömlével " Talán az összevarrt állapotún látszódik az anyag és a fonalak halvány LILA színe . Napfénynél teljesen kék lett , és nagyon tetszik így egyszálason is . Remélem Joan Elliott ismét megbocsát nekem, hogy ezt is átalakítottam a saját ízlésem szerintire .


2017. március 6., hétfő

Készül a következő !

Biztos Ti is megfigyeltétek már , valami véletlen folytán szemem elé kerül egy tervező munkája, akkor nem állok meg annál az egynél, hanem ismét Tőle választok :-)  Most egy biscornut , szintén Joan Elliott-tól . Keresnem kellett sűrű anyagot, ha tényleg szép, formásat szeretnék. Először egy Aidán próbálkoztam, de túl ducinak találtam az öltéseket 2 szállal
 És arra gondoltam, hogy nem fogom szeretni így varrni , és a színe sem tetszett ---- sajnos a kép nem adja vissza az eredeti halvány mocsárzőld színét  / DMC 472 /  Ezért előkaptam egy tejeskávé színű 32-es Muranót , amit próbának vettem , hogy megtudjam , milyen rá varrni --- egyenletes szövésű, vékony  , kellemes anyag , látom is a lyukakat --- szóval jó lesz , nagyon hasonlít az általam oly szeretett Fabric Flairre , csak ez Zweigart gyártmány , ezért könnyebb beszerezni / Ceninán is árulják /
 De itt már egy szállal kezdtem . Azt hittem, pikk-pakk - hétvégén kész is leszek vele ! -- ha-ha-ha
  ismét jót nevettünk !!!!  Csak kettő készült el :-(   ilyen --- csak a himzés  !  nem sokat mutat . Így ma reggel gyorsan kikontúroztam az egyiket, hogy lássam, érdemes-e folytatnom -- jaj, még 2 virágot körbe sem varrtam -- amelyek ibolyák !   LÁTSZIK egyáltalán ?

2017. március 2., csütörtök

Csengetett a POSTÁS !

Még január legelején az Unokáméknál :-)  A csomagos - gólyapostás egy fiúcskát hintáztatott a csőrében  --- Nézzétek !  Erről a napról hoztam emlékeztetőt :-)
és ismerjétek meg élőben is a Fiatalurat !