2012. szeptember 29., szombat

Össze-vissza

csapongtam a héten, mondhatni. Már eléggé fáj a kezem a sok tűfogástól, így egy kis szerelem himzéshez tértem vissza, hétfőn -kedden ezt böködtem ! és örömmel állapítottam meg, még mindíg nagyon nagyon tetszik, és imádom varrni .-- lehet azért készül ilyen lassan, nehogy el keljen engednem???

De aztán félre kellett tennem, mert kaptam egy megbízást, újra elkészíteni a tökös macskákat.Itt tartok vele.


A héten érkezett meg megint csomagom :-))) most csak pár aprósággal

és mivel a SWT szintén a nagy kedvenceim közé tartozik, hát csak igen rövid ideig tartott az ellenállásom.
Tegnap este tíz óra után, mikor már ugráltak a szálak a szemem előtt, hozzá kezdtem megkeresni a fonalakat.
Mikor kihúztam a fonalas dobozaim egyik sorát, már is akadt jelentkező, aki egyből elfoglalta az üresen maradt helyet. Fontos a hely kihasználás :-)


Nem nagyon örült a fényképezésnek, hiába mondtam neki," légyszíves mosolyogj !"
És ugye, ha már előkeressük a fonalat -- Neddle Necessities - Woodland Fantasy, akkor már bele is bökünk!!!
Ezzel a fonallal még eddig nem varrtam, de nagyon szép ősz színe van . A falevél zöldből az elsárgultból a dér megcsípte vörösig van a festése. Csodás lesz ez a szív is.:-)))) De most ülök vissza a macskás tökhöz,--- jobb a kötelezőket letudni.
Jó hétvégét mindenkinek !


2012. szeptember 24., hétfő

Tegnap sem tétlenkedtem

Valamiért, nagyon fáztam tegnap, és mikor a kezembe került ez a készletem, gyorsan meg is varrtam :-)

2012. szeptember 23., vasárnap

Keverem, kavarom

avagy himzőanyagot főztem :-) Nem is akármilyet !
Bár, már sokszor mondtam, hogy nem szeretek kísérletezgetni, de most mégis, mert nem volt elég narancssárga anyagom!!! Amin a boszi van, hiába csak 20 centi, de horror árba került még a 40%-os áron is. Még szeptember legelején rendeltem, kézzel festett anyagokat, de várni kell, mire festenek elegendőt, így nekem kellett a tettek mezejére lépnem :-))) Levágtam a szép új bugyirózsaszín vásznamból egy darabkát és nosza rajta. Egyet, a legvilágosabb alsót, hamar kivettem a narancssárga főzőléből, a következőt addig főzögettem, míg az elsőt öblögettem, fixáltam , majd a lébe kis olajzöld festéket öntve, majd még öntve, ilyen színt kaptam, mint a felső. Nem ennyire barna, inkább fakó kekis. Pont jó lesz a baglyos humbugomhoz.
Míg irogattam, teljesen megszáradtak, megyek is varrni valamit. Mert tegnap este a Várban tett kirándulás után még befejeztem, ami kézben volt. Kicsit elméreteztem magam, mert én 28-as anyagra varrtam a mintát, nem 35-ösre, mint ajánlták, ezért nem lehetett ornamentet készíteni belőle, képet pedig nem akartam, de ---hímeznem meg muszáj volt---, így egy kis zsákocskát varrtam belőle.

Ha szeretitek a csokoládét, és bírjátok a tömeget, látogassatok ki még ma, a jó időt kihasználva a Várba, az Édes Napokra , és kóstolgassatok !!!!!!
Jó szórakozást !!! Szép hétvégét !



2012. szeptember 20., csütörtök

Himzővásznak

a Bihari úti méterárú boltból.
Az úgy volt, hogy tegnap reggel a nyakamba vettem a várost, hogy a cicámnak keressek a fogára való eledelt. Mivel a szokásos állatkereskedésben nem volt, így irány a Müller a Blahánál . Egyébként is imádok náluk elidőzni, mert ugye órákat lehet ott nézelődéssel, vásárolgatással eltölteni. Sikeresen megvásároltam, amiért jöttem, sőt amit még találtam, így azt gondoltam, csak nagyon kellene nekem kék alapon bevásárló táskás anyag, így lépteimet a Bihari utcai bolt felé vettem. Kétszer átnéztem a kínálatot, sajna épp nem volt semmi , amit kerestem, sőt tényleg semmin nem akadt meg a szemem, így kifelé indulva feltettem a szokásos kérdést -- és himzővásznuk milyen van ? -- Erre felragyogott az eladó arca és rámutatott 3 oszlopra !!!!! jaj, jajj, itt már biztos voltam, hogy menthetetlenül vásárlás lesz a vége , sőt mikor elárulta, hogy a Zweigart 28-as színes vásznakat 1.750,-Ft/ méter áron árulják, elvesztem. A fehértől a rózsaszínen, piroson át a sötét zöldig, volt rengeteg szín, sőt más minőségű, egyenetlen szövésű, szép színesek is. Így ezeket gyorsan megvettem. Azután az ajtónál megállított ez a földszínekben pompázó, faleveles polár anyag --- szóval kész voltam, menthetetlenül költöttem a pénzt. Máskor elővigyázatosabb szoktam lenni, és barátnőkkel megyek, csak azért, hogy ők megakadályozzák, hogy bármi is elcsábíthasson.
Akkor most a színekről pontosabban --  a bal felső, acélkékes szürke, alatta karácsony zöld, alatta 819 -es éppen rózsaszín. A poláron a legvilágosabbja pedig krémszínű.
Ha valakinek kedve, és szüksége van ilyesmire, nézzen be hozzájuk.
Jó vásárolgatást, szép napot !

2012. szeptember 18., kedd

Boszi

       Pók főzet elkészült. Még az anyag sem száradt meg teljesen , annyira friss :-)

Egy motring

már elfogyott a kupac fonalból.
Ismét halloween-es mintát választottam. Vasárnap reggel kezdtem el, és eddig jutottam egy motringból.
Megyek és gyorsan kinövesztem a boszi fejét is. A denevérek igen szemrevaló példányok :-)
Jó öltögetést.

2012. szeptember 12., szerda

Vigyorgok, mint tök

ezen a képeslapon ! Ez isSan Man Original design ! Egy nap alatt el is készültem vele.
Szép vigyori napot Mindenkinek !

2012. szeptember 10., hétfő

Boszi város készen

Szépen, lassan komótosan, de csak elkészültem a párna előlapommal. Van több halloween-es, tökös macskás, boszis anyagom, valamelyik majd csak illik a képemhez.Bár mindíg ezt gondolom, de azután, mégis nekiindulás a vége. Nagyon tetszik, de már a végére untam eléggé a feketével varrást ! Jut eszembe, majdnem teljes 2 motring kellett hozzá, csak egy szál maradt, de csak 5 szál van benne, tehát akkor számoljunk kötős -horgolós módjára. 1 motring az 6x8= 48 méter + a másodikból maradt 5 méter, tehát 48+43= 91 méter fonalat kellett feketét varrni bele és + még a zöld. Szóval, ette a fonalat bővecskén.
Most valami apró színeseknek kell következni, mert kell az őszi  lakás díszítésemhez, és ugye, imádom a sütőtököt, akár varrt, akár ehető formában. :-)
Szép hetet !
Megyek az ezer mintám közül válogatni. :-))))))

2012. szeptember 4., kedd

Ennyit lehet

hímezni egy motring DMC-vel  ! és most jövök rá, hogy kezdek normálisan látni, hogy sokkal könnyebb és gyorsabb is. Nagyon tetszik a minta, továbbra is.

Tegnap meghozta a postás a dáliához és az elfogyottak helyett rendelt DMC-imet, és elgondolkoztam, mennyi idő alatt lehet ennyi fonalat elhímezni vajon? /49 motring /

2012. szeptember 2., vasárnap

Vége a nyaralásnak -- folytatódik a munka

Míg nyaraltunk, kikapcsolódtam, és nem nagyon akarózott hímezni. Bár, mivel Emese nagyon jó mintát választott, így mi, Andival , beneveztünk a himzőklubba. Ezzel a mintával ! -- csak eddig jutottam, és ez is csak Emese kijavítása után tudott folytatódni.


A héten folytatom és mutatom, mivé alakult. De addig is, amik ma végre befejeződtek !




Már mind az ősz jegyében, sőt Halloweenre készülve.

Egy egész csomó mintát nyomtattam a héten, de még én sem tudom, kik lesznek a befutók, mert a madárkáim már nagyon szeretnének elkészülni, de még semmi sincs eldöntve.