2019. október 29., kedd

Adventi kalendárium

a Dédunokáimnak készült ! Már csak az apró tasakokat kell megvásárolnom, amiket a gombokra akasztunk , bennük a kis apró ajándékokkal , hogy teljes legyen .

Amikor a januári / angol Cross stitcher 339 /újságban megjelent a " Télapó a rénszarvasaival " minta , egyből tudtam, hogy ezt nekem el kell készítenem a Fiúknak .  Év közben is gondoltam rá, mert Szlovákiában járva, vettem hozzájuk a keretet , szép pirosat. Mert az újságban abban van keretezve .
Csak az anyag válogatáskor hiba csúszott a gépezetbe , mert mikor megláttam ezt az anyagot, megörültem, mondván mennyire szerettem régen erre az anyagra varrni , most jó lesz újra. Csak hogy a Lindák 27 countos anyagok, így már biztos nem fér bele a keretbe :-(  Nem baj, majd képkeretbe tetetem , volt a következő gondolat . De ahogy szaporodtak a szarvasok, úgy jött újabb, és újabb ötletem .  Már tavaly is felmerült az adventi kalendárium szükségessége, de mindig, mikor újabb és újabb került a szemünk elé , jött az újabb gond, hová, hogyan legyen elcsomagolva egész évre, hogy ne sérüljön, be lehessen csomagolni  egyszerűen , és kevés helyet foglaljon . Nos azt hiszem, ez a mostani elég sok kitételnek felel meg . Használat után összecsavarható, még a pálcákat sem kell kivenni belőle , kevés helyet foglal el a szekrény aljában , tetején egy papírba becsavarva sem károsodik .  Remélem, több évig fog jó szolgálatot tenni . 
Rákerestem a neten a szarvasok neveire, mert nem akartam az angolt használni , és egy klassz oldalt találtam, ahol minden szarvasról van egy pár mondatos történet is .  Gondolom naponta kell majd Apukának olvasnia esténként , mert bár kicsik még, de nagyon szeretik az esti mesét Apától :- )

2019. október 28., hétfő

KÉSZ !

                                                     Rénszarvasok mosva, vasalva !

Az enyémek kicsit -- sokkal lassabban készültek, mint a leírásban szerepel, és persze nem is teljesen olyanok , mint ott , de én ilyennek szerettem volna :-) 

2019. október 24., csütörtök

2019. október 19., szombat

Pompásan állnak a dolgaim !

Tegnap végre megérkezett Kínából a következő munkámhoz az alapanyag :-) Kicsit féltem, mert az ezelőtti rendelésem eltünt a sok posta , repülőtér kavaródásában , és így most méltán aggódtam , de szerencsére feleslegesen .
Szokás szerint ez is félárban érkezett, mintha itthon vettem volna . Ők is a Dédikéimnek

/ a legidősebb Unokám (24) , a Dédikékkel (2,5 és 11 hónapos  /
 készülnek karácsonyra, mint a Mikulás , és rénszarvasai is .  Szerencsémre az Unokámat is sikerült megfertőznünk a Lányommal közösen, hogy legyen tele mindenféle időszaknak megfelelő díszítéssel a lakás :-)  Így teljes lelki nyugalommal készítem ezeket is , mert biztos jó helyre kerülnek , megbecsülik, és értékelik őket. 

2019. október 15., kedd

Télapó

és már látható is :-)

2019. október 12., szombat

Valami készül !

Nem kell nagy szaktudás, éles szem is elég, hogy már lássuk, mi is -- ki is készül :-)


  Megyek ma a kiállítást megnézni a Campónába , remélem találkozom sok ismerőssel .
 Kellemes hétvégét !


Megnéztem a képeket , fényképet nem szoktam készíteni, mert majdnem minden kép közönséges üveggel van keretezve, így csak a csillogás látszik, vagy a szembe falon lévő kép . 
  - Új tulajdonosa van az üzletnek , és csak rövid idő volt a kiállítás propagálására, így nem jutott el a hír sok emberhez , ezért is volt kevesebb kép . Illetve ez ciklikusan változik . Most pont kevesebb volt , de voltak figyelemre méltóak is . Sok képen volt szalag, sokakat díjaztak, illetve azt mondták minden kiállító kap valami apró ajándékot , hogy elhozta a képeit. Úgy láttam a készletek árai is kedvezőbbek, mint régen . A régi hagyományt követik, és a kiállítás ideje alatt 20% kuponnal is lehet vásárolni , azt ott osztogatták. Sajnos ismerőssel nem találkoztam , de majd májusban talán, mert akkor ismét lesz kiállítás . Így most erre lehet készülni is előre .



2019. október 9., szerda

Kész az első karácsonyim !

Vagy mégsem ? hisz a selyemszálas díszek kontúrosak , és a mintán ágaknak is kellene kontúr , de egyáltalán nem látszódott ágnak , csak össze-vissza barna szálaknak, és Apával arra jutottunk, kibontom azt is amit odavarrtam , mert így jobb.  Nézegettem egy darabig, számoltam soronként , mert a jobb egér, és koszorú fél dundusabb, mint a bal oldal , de nincs elszámolva , ilyenre van tervezve . Az ezüst szálak helyére én irizáló fehér gyöngyöt varrtam , és persze a színeket is saját ízlés szerint választottam .  Persze, hogy hogyan lesz kész dísz, azt még meg kell álmodnom !
Ehhez elég volt egy éjszaka , és ime a végeredmény !

2019. október 8., kedd

Őszi dekoráció

Keresgéltem a kész dolgaim között , mert nem emlékeztem pontosan milyen is volt a régebben hímzett Margaret Sherrys egerem . Közben ráakadtam az őszi, halloweenes díszeimre is , és gyorsan lecseréltem a nyári virágos szivecskéket ezekre :-)
Ez a kedvencem :-) 


Valahol , a mégbekénefejezni kupacban kell lennie ennek a himzésnek, 
pont jól menne az ablakpárkányon ha párna lenne . Nos este megkeresem , és talán itt volna az ideje készre varrni .

2019. október 7., hétfő

Karácsonyi hangulat

Kint esett az eső ,itt bent működött a radiátor ,  a filmemben Télapók köszöngettek , és horgolás közben jött az ihlet --- nekem valami téli, karácsonyi mintát kell hímeznem , most azonnal ! :-) A számító gépem mellett kb 2 kiló kinyomtatott papíron a mostazonnalhozzákezdek kupacban van, volt karácsonyi minta , ami több éve várakozik.  Egy Margaret Sherry mintára esett a választásom . Eddig is tudtam magamról, hogy lassú vagyok , de most több böködés mentes hét után , meg pláne .
Ennyire jutottam egy nap alatt 
Csak úgy szemre válogattam a fonalakat, mert nincs Anchor fonalam , elsőre nem tetszett az egérke, így már jobb kicsit , és szerencsére nem nagy területet kellett kicserélnem . Most, hogy ragyogóan tűz a nap már múlóban a hangulat, de a mintát azért befejezem . 
Szép őszi napokat Mindenkinek ! 

2019. október 5., szombat

Nagy öröm

a családban ! Megszületett a 4. lányunokánk , egy újabb gyönyörű hajasbaba . Ő érte imádkoztam évek óta , hogy megérkezhessen, és most megvalósult ! Hála érte a Magasságosnak !!!!!! :-):-):-)
                      Csak egy aprócska problémánk van, 1300 km a közöttünk lévő távolság :-(
                       Neki készült a sok gyönyörűség, amit az éven mutattam , hogy alkotok .
                                 Hosszú, boldog életet, jó egészséget kívánunk VIKTÓRIA !

2019. október 3., csütörtök

Haladásom !

Most már olyan hosszú egy sor, hogy majdnem egy hét, mire végig érek rajta
Pénteken horgoltam a bal felső sarokba -- vizszintes oldal -- a 3 kockát , majd következett a hármas fehér , egy kis kék, és a hosszú rózsaszín , kis kék, zöldem nem lenne elég, így a közepső mintát alapszín kékkel pótolom, majd rá a kis kék, és a hosszú élénk kék csík , arra ismét a kis kék és rá a hármas világoskék , erre ismét a kis kék , -- így kialakult a keresztirányú újabb szines csíkja .
Arra ismét a hármas kis rövid csíkos oszlop , és már indulhatok is visszafelé  a hosszanti első csík bordócskájával . Most a piros és bordó találkozásához készítek egy kis / 6 csoportos / kis kék kockát , hogy legyen helye a 2. világoskék oszlop hosszú szemeinek . 
Itt fejeztem be a kis kéket , és folytatom 


hossz irányban .
 Remélem , így már érthetőbb, mit jelent, hogy folyton forgatom a munkát , és hol vizszintesen, hol függőlegesen dolgozom :-)