2019. május 29., szerda

2019. május 21., kedd

Haladásom

Ehhez a vacogós időhöz pont jól jött, hogy elővettem a félbe maradt második hóemberkémet .
Nagyon lassan haladtam, és elég csúnya is a himzésem , pedig 14-es Aidára készült . Pedig tudok ettől szebben is varrni , de most nem sikerült . De imádom a mosolygós ábrázatát ennek a fiatalembernek is. Lesz még egy nagyon hasonló kabátban, egy őzikével, nyuszival , de ott majd a másik irányba néz . De most azt hiszem egy párosat választok , kicsit több fehérrel . 
Holnap még majd azért kikontúrozom a nyulacska felső részét , bár ott is lesz bőven mit varrnom azt hiszem .

2019. május 18., szombat

Amigurumi és egyebek !

Azt gondoltam, nem lehet valami nagy ördöngösség elkészíteni egy ilyenforma figurát -- de lehet ehhez is kell valami tudás ! Ami nekem, most úgy néz ki nem áll rendelkezésemre . Hozzákezdtem, már többedjére a cicus lábához -- először túl nagy tűvel, és nem lett olyan sűrű, mint a mintán látom . Azután utánaolvastam, hogy kisebb tűvel kell horgolni, hogy a majdani tömőanyag ne jöhessen ki belőle .
ezt nagy kín keservvel összeböködtem, mert folyton csak fél szál akart átbújni , a másik fele elszökött, és a szemek sem szépek, de hogy nem láb formájú, az biztos . Jó , akkor ezt pihentetem, míg kigondolok valami más megoldást -- elővettem a kötésem --- azt is összeberhelte valaki, és most nekem kellene kibogoznom-- wao--- ezt sem akarom !!!! Valaki kikontúrozhatná a nyulacskát is , hisz már majd nem egy hete kész 
ennyire, de ehhez sincs kedvem --- semmihez sincs kedvem ! 
Tegnap elővettem hát a tavaly félbehagyott hóemberkémet , és ezen ügyködöm :-) 

2019. május 6., hétfő

Folytatás !

Már többször elhatároztam, hogy nekifogok én is az amigurumi készítésnek . Olyan sok bájos állatkát láttam, és oly sok ismerősöm készített már . Gondoltam én is megpróbálom . Első körben feltúrtam az egész itthon lévő fonal készletemet -- persze, szokás szerint pont olyan színű nincs, ami kellene. Így próbáltam sugallni a gyerekeimnek, hogy az anyák fonalat szeretnének kapni anyák napi virág gyanánt, és reménykedtem-- de hát hiába. Még soha nem kaptam semelyik  hobbimhoz semmi alapanyagot , és most sem tört meg a jég . :-( Így maradt az újság nézegetés , és majd valamikor, mikor nem esik az eső megyek fonalat venni.

és a himzés .

Természetesen egy újabb somebunny  . Most elkövettem azt a meggondolatlanságot, hogy elolvastam, hogy 30 óra alatt elkészül a nagy mű --- nos, hát az enyém ugyan nem készül el ennyi idő alatt.  Szerintem, már a felénél túl vagyok biztos az időnek és még csak eddig jutottam . Most kicsit furcsa varrni, mert olyan, mintha más tervezte volna , más választotta volna a szimbólumokat, és a kontúrozás is más , jól van, eltelt a képek kötött 6 év , na de akkor is , most kicsit nehezen alkalmazkodom . Sok keresgélés is volt a neten, mert ennél a képnél már bele van tervezve az akkori, éppen újdonság DMC fonál is . Egy darabig követtem a folyamatokat, és beszereztem elsőként az újdonságokat, de ezek a DMC által gyártott színátmenetes fonalak nem nagyon nyerték el a tetszésem, így meg sem vásároltam akkor . Most , mikor szükségem lenne rájuk, nem tudok olyan helyet fellelni itthon, ahol mindkettőt árulnák egy helyen. Így a vásárlás esélytelen , de majd alakítok valamit . Szerencsére selyem DMC-im vannak , így azt jól tudtam használni.  A Férjem , nem látja , mit ábrázol a kép, így muszáj volt segítenem , hogy jobban felismerje az alakuló figurát .
Ez egy madár etetős nyuszi lesz . A cipő pöttyeiben van a selyem szál , és már a zacskó is felismerhető talán a kukorica szemekkel. Most kezdem majd a "pulóverkötését " varrótűvel. 
Próbáljátok széppé tenni a napotokat ebben a májusi télben !  Szerencsénk van, még nem kapcsolták ki a fűtést , így nem fagyok meg egyenlőre :-)

2019. május 1., szerda

Nyuszi puszi !

Lehetne ez is a kép címe :-) Kicsit lassan, de azért elkészültem a falvédő közepére szánt mintával :-)
Most valami mást keresek következő munkának, mert a cukiság is fárasztó . Már álmomban is nyulacskákat látok , így azt hiszem bővítem az elkészítendők listáját .