Blogarchívum

Translate

2010. november 12., péntek

Telnek múlnak a napjaim

csak úgy, egyik a másik után. Valahogy nem találom azt a munkát, amit szeretnék :-(  Hiába fogadtam meg év elején, hogy úgy fogok hímezni, hogy egy új, egy régi félbe maradt befejezése, valahogy nyáron felborult ez a rend, és azt hiszem csak növeltem a félbe munkák sorozatát.
  Persze, mindíg csinálok valamit, vagy netezéssel töltöm a napot ?!! és folyton keresek valamit. Persze mindíg mást találok, mint amiért elindítottam a kutatást. Igazából, már annyi mintám van, nem tudom, melyik hol található, mi is volt a címe, mert egy ideje ki is nyomtatom amit elkészíteni szeretnék, de a szines képét nem, mert spóroljunk, majd megnézem a gépen !!! Csak hol is van, mi volt a címe, mikor is mentettem el ?

 Az első CCN, és LHN képeim !

De jó, most sikerült megvennem az anyagot ahhoz a régen tervezett , dédelgetett képhez, de se a papírt, sem a gépen a leírás nincs meg-- keresni kell !   Na ilyen keresés kapcsán találok meg másokat, pici apróságokat, amikből párat már életre keltettem.
és itt van 2 amit most találtam és egyből meg kellett csinálmom, mert olyan elvont, hogy az csak na !
És erőt vettem magamon, és Mikulás bácsit kikontúroztam, készre varrtam !
Ime!
Szóval, ilyen apróságok kerülnek ki a kezem közül. és persze, esténként kötök, már egy motring /210 m / elfogyott.
De még a barátaimnak semmit nem tudtam kitalálni ajándéknak, bár az igazsághoz hozzátartozik abban egyeztünk meg, az idén NINCS ajándékozás ! Remélem be is tartják, mert másként nagy bajban leszek !

2 megjegyzés:

Bernadett írta...

Szuperaranyosakat keszitettel.:)

Emese írta...

Jaj de szépeket készítettél! Alig várom, hogy holnap lássam : )