Blogarchívum

Translate

2012. február 5., vasárnap

Változékony idő, változékony munkakedv

Hiába volt tél, mégis szépen sütött a nap, csak úgy nyitogatták a virágjukat a képek a takarómon. :-)
Nagyon szépen alakult, egész csütörtökig a kaméliám is , minden öltéssel egyre jobban örültem, hogy ezeket a virágokat választottam, mert élőben szebbek, mint a minta elején a kép róluk.
De csak egyre mondta a Tv, irta az újság a fogvacogtató hideget, hát, nehogy megfagyjanak a virágok , a kötőtűk után kellett néznem. Mert ugye olvastam ,- talán Florentinnél, hogy kötve, jobban mutat a Lidl-nél több éve vásárolt óriás motring -- persze nekem is van belőle , ebből horgoltam a mamuszokat. Már amikor poncsót kezdtem horgolni, már nem tetszett a nagyon mintás felület, le is bontottam, most hozzákezdtem kötni belőle, de hát ugye a rengeteg fonal, ennél is elbizonytalanít, nem csak a himzésnél. Igy a passzé után más kötés után néztem :-(
Adél barátnőmtől , karácsonyra kaptam 3 motring zoknikötő fonalat, amivel igen szeretek dolgozni - na de mit is készítsek belőle? volt a kérdés?

A színe, megint nem színhelyes a képen- a piszkos fehértől indulva, lép át a szürkén keresztül a halvány, majd sötét padlizsán liláig , itt ott kis sötét barnával kombinálva eddig nagyon szép !!!!! de itt belép egy számomra idegen -- özbarnás fehér meliros szakasz  ezt kihagytam volna belőle !!!! na de nem baj, az Anyósomnak jó lesz felkiálltással nekikezdtem , még akkor amikor megkaptam . Na, nem is én kezdtem, hanem Mariska és Adél, de már folytatni azért tudtam, minta nélkül is.
Amikor , estére elfáradt a szemem, a himzésben, akkor horgolgattam. Ez épp csak picivel több, mint egy motring, és akkora, mint egy fejkendő, de nagyon nem tetszik.
Nosza, hát próbakötés, majd minta keresgélés --- nincs egy használható sem,----- a neten nem volt kedvem böngészni, így egy egyszerű, de számolós minta , és egy sál forma mellett döntöttem. És tegnap, a dalválasztás alatt igen jól haladtam vele.


Persze, most is benne van a barna , de talán nem ugrik ki belőle annyira, mint a horgolásnál. Kíváncsi vagyok, így mikor fogy el 1 motring, így most ezen kell működnöm.
Szép napot, a meleg szobában ! Mindenkinek !!!!

5 megjegyzés:

Newsee írta...

Szép utat jár be a fonalad :-) S valóban sokat ront az a barna a fonal átmeneteiben. Bár nekem kendő formájában is tetszett, azért kíváncsian várom a kötés verzióját is ;-)

Jucus írta...

Nekem is tetszik kendő formájában! De ez a másik minta is szuper! Az a lényeg, hogy Neked tetsszen!
a kis virágod is szép lesz!
Ági, hány szemmel kezdesz egy zoknit? Diának szeretnék egy pirosat - egyszer - ez a kívánság:o)

agnesordog írta...

Köszi Lányok !
Kötve, kicsit barátibbnak látom :-)

Jucus !

Nem tudok zoknit kötni, még egyet sem készítettem, csak kötni, horgolni szeretek a "zoknikötő fonalból " mert ez a vastagság áll kezemre.

Bernadett írta...

Csodas muvek.:)Csak nyiljanak ezek a szep viragok.:)

Jucus írta...

Á, értem!:o) Akkor majd keresgélek!