Régen, mikor még havonta egyszer volt keresztszemes találkozó, minden munkámat úgy időzítettem, hogy kész legyen arra szombatra a kézben lévő munkám, vagy legalább jól látható legyen a haladás. Most, hogy már nincsenek találkozók, sokszor csak beteszem a szekrénybe, amivel elkészülök, befejezés nélkül. Szerencsére a barátnőimmel azért elég rendszeresen találkozunk, és most ezekre a napokra koncentrálva, durálom neki magam, hogy előkotorjam, amiket már megvarrtam, és végső formát találjak hozzájuk. Ezért van, hogy hetekig semmi mutatni valóm nincs, azután pedig kiderül -- magamat is meglepve,-- hogy azért csak vannak kész munkáim. Most is egy ilyen napom volt, és még holnapra is marad.
Tehát a mai befejezéseim. Ime Sissy !
És itt az ajándékozó hóemberem is. Nagyon nem tudok fényképezni, mert itt most úgy látom, mintha felül keskenyebb, alul pedig szélesebb lenne , pedig milliméterre stimmel minden rajta.
A hátoldalukra pedig ilyen anyagot választottam.
És még tegnap sikerült befejeznem, ezt a mintát is,más színösszeállítással .Ez is nagyon tetszik.
A szemem kinéztem a helyéről, mire sikerült félig-biscornu öltéssel összeállítanom, tartott vagy annyi ideig, mint a himzés elkészítése. --- De azért tetszik :-)
Folyt köv. holnap.
Szép napot Mindenkinek !
Blogarchívum
-
►
2024
(18)
- ► szeptember (3)
-
►
2023
(25)
- ► szeptember (1)
-
►
2022
(38)
- ► szeptember (3)
-
►
2021
(50)
- ► szeptember (5)
-
►
2020
(35)
- ► szeptember (3)
-
►
2019
(94)
- ► szeptember (6)
-
►
2018
(65)
- ► szeptember (2)
-
►
2017
(78)
- ► szeptember (4)
-
►
2016
(85)
- ► szeptember (7)
-
►
2015
(90)
- ► szeptember (4)
-
►
2014
(95)
- ► szeptember (7)
-
►
2013
(62)
- ► szeptember (5)
-
►
2011
(100)
- ► szeptember (10)
4 megjegyzés:
Nagyon klasszak lettek!
Mostanság a Kökiben szokott lenni tali, én ugyan még nem voltam, de jövő hét végén jó lenne elmenni, ha a kezdődő megfázásom addig kiheverem.
Nagyon ugyes vagy.Fantasztikus gyorsasaggal csodaszepeket alkotsz.:)
Nagyon szépek lettek! :-)
Que bonitos adornos navideños!!!!!
Megjegyzés küldése