Ehhez a mintához, sajnos az anyag elérhetetlen , --és egyébként sem ilyen színű ---hát gondoltam, majd én festek magamnak :-)
Indultam egy narancssárgával
a bal oldala még vizesen, jobb már vasalóval szárítva, ezután készítettem új levet, püspök lilával , a lé cékla színű volt, a fehér vászon pedig ilyen színű lett
azt mondanám orgona lila lett , magában szép szín , de egyenlőre nem tudom mit is lehetne varrni rá :-( Azután beletettem a naracs sárga anyagot, jól összegyűrkélve, és reménykedtem, hogy fog történni valami vele , de ez csak bugyogott, főtt rendesen, de a színe maradt sötét narancs , ekkor tettem a lébe indigókék festéket, a lé csak még sötétebb céklás , inkább feketébe hajló , az anyag pedig valami förtelmes hús színűre alakult.
Itt beláttam, hogy nem tudok olyan lilás narancs színűt vízben főzni - majd valami más eljárás után nézek .
, és egy barnás darabot is .Klasszul márványos lett imitt -amott.
Jól elszuttyogtam vele a napot, mert a madarak nagyon nem akarnak alakulni , folyton elnézek valamit az egyszerűnek vélt cserép, vagy fatörzsön és már nincs kedvem újra kibontani, és nem is találom, hol tértem el a mintától . És azt hiszem, fogok egy nemlétező madárfajt is alkotni, mert nem tetszik, ahogy ezen ábrázolják a madárkákat , hisz ugyan olyan barnák, mint ami előtt állnak és nem is vörösbegy egyik sem, és valahogy ki kellene emelkedniük a háttérből. Szóval , azt hiszem, szépen félreteszem és hozzákezdek az új mintáimhoz, amit ma hozott a futár.
5 megjegyzés:
Szia Ági! Szépeket festettél!!
Én az orgonalilára biztosan ráhímezném a mintát!
Kedvet hoztál te is a festéshez!!!!!Cékla,cékla.Az is nagyon tetszik!!!
Ne hülyéskedj, hiszen ezek nagyon jók!!!! Ha egy árnyalat túl sötét lesz, ott van mentésnek a hipó. De még így is nehéz létrehozni a kívánt árnyalatot. Én elteszem és mindig akad olyan minta amihez jó. Amilyen vásznon rátéve jól mutatnak a fonalak az a nyerő. Baromi nehéz enyhe árnyalatot kreálni. Ezt úgy készítsd, hogy egy kicsi festék...., nem jó, még egy kicsi és így tovább.
A mintához szerintem a lila jó.
OH you is doing for hallowin already, but you go very advanced
whit Works of each season.
Kiss
Megjegyzés küldése