Blogarchívum

Translate

2022. április 2., szombat

Jó rég nem írtam

Pedig lett volna mit , de valahogy nem sikerült összehoznom egy bejegyzést -- persze tudom, úgy is csak magamnak írom . Az utazásos pár himzése nem nagyon haladt eddig sem, és most is inkább mással foglalkozom . Pedig már nincs sok hátra belőle , jobbára csak félkeresztek, de az vagy 5 színből , és folyton elveszítem a fonalat , hogy hol is tartok, mert nem a megszokott sorrend szerint kell haladnom a sok egy -kettő összevissza szem miatt.
Már nincs sok időm vakarózni rajta, mert még kereteztetni is kell , és közben még Húsvét is lesz .-- szóval bele kellene húznom . De sajnos akad egy kis akadályozó tényező -- Beugrottam a Varrógép centrumba, mert kellett 3 motring fonal , és onnan velem jött 4 gombolyag fonal , így most nagy vehemenciával , szorgalmasan kötök .
Egy régi pulcsim mintáját választottam hozzá .Két napig keresgéltem a kötőskönyveim között, de nem találtam meg a leírását, de szerencsére sikerült minden gond nélkül lekötnöm . A fonal nagyon érdekes, pamut és hozzá van tekerve egy olyan csillámos szál, mint amit a himzéshez használunk, és én hozzáfogtam egy tiszta műszál vékony sötétkéket , így most jobb fogása van a kész kötésnek, nem olyan merev .Magamhoz képest is megtáltosodtam, mert 10 nap alatt elkészültem a hátával . Most a két újját fogom egyszerre kötni .

4 megjegyzés:

JuciKa írta...

Kedves párocska, emlék a párizsi utazásról? Jól halad a kötött pulcsi, érdekes a fonallal, jó kötőskedvet kívánok hozzá hozzá.

Rita írta...

Nagyon kedves ez a kép, a pulóver pedig különleges lesz a kétféle fonalból.

Tüzes Beáta írta...

A kép nagyon arnyos még mindig.
Érdekes a fonál, gyönyörűen kötsz.

Vera írta...

A "csapongásnak" is meg van az oka... ügye sokszor ráunnunk...Talán már nem sok van vissza a himzésből, és biztos mire aktuális lesz, kész is lesz...A kötésed is szuper...