2010. október 14., csütörtök

Pelenkázó táska

 Tegnap óriási fegyvertényt hajtottam végre . BEFEJEZTEM a babatáskát. Nehéz szülés volt , meg kell mondjam. Már varrtam ugyan 15 évvel ezelőtt, az első unokámnak . És ezen felbuzdulva 4 éve igértem egyet a Barátnőm kislányának, de hiába forgattam, raktam a darabjait ide és oda, nem készült el, mert összerakni képtelen voltam.Ezt a táskát is már vagy 1 hónapja varrom -- majd a jövő héten hozzá kezdek ! felkiálltással , de mikor hétfőn reggel ismét a himzést vettem a kezembe, a férjecském figyelmeztetett, a gyerek előbb születik meg, mint a táska, és számítanak rád a gyerekek -- mert ilyet nem vettek. Hát így belevágtam !
Ez a belső oldala akart lenni

Ez a 2 oldala, zsebekkel, és a fogantyú

Ez pedig, a táska fedőlapja, ami pelenkázóként üzemel rendeltetés szerinti használat folyamán.
A középső kék hurka pedig a zippzáras felső része a táskának.
Tegnap reggel itt tartottam, és igen büszke voltam magamra, mert a zippzáras résznél már szétvágtam 4 évvel ezelőtt !!!Sehogy nem bírtam akkor összerakni.:-(
Már valahogy alakult !!! Szenvedtem, rendesen folyt rólam a víz, mint a koncertező zenészekről ! Már csak az volt hátra, hogy az oldalrész akkora-e mint a táska többi része ! De szerencsémre nagyobb volt, levágni könnyű volt. És itt jött a nehézség igazán !!!! Az oldalakat egymáshoz varrni, és rá a ferdepántot !!! AZT megnézni szigorúan tilos, mert girbe -gurba szakadozott --- szóval ronda !!! de kész !!! és használható !!!




                                         Ezen a képen, még a kötött takaróm részlete is látható !
Mindkét kezem mutató, és hüvelyk újja szétszakadt, égett , a tolom ,húzom, összeszoritom !!!! után.
 Az első táska emlékeim szerint jobb lett --- bár én mindennel így vagyok ! az első egész jó lesz, a másodikhoz képest, mert az egy merő borzadály !!!!  sokszor ki is dobom, és megfogadom nem csinálok utángyártást !
Fürdés és autóba ülés, irány Dunaújváros !!!
NAGY siker !!! Tetszett a Gyereknek !!! A színe a mintája, a formája ! A méretéről ne is beszéljünk !
Névre szóló pelenkázó résszel !!! Igy az oldalvarrás csűfsága elsikkadt.
Muszáj volt tegnap kiadni a kezemből, mert valószínű, mára már biztos úgy gondoltam volna, lehetett volna ettől jobbat is készíteni, és EZT mégse adjuk oda, mert nem  csúcs minőségű, csak használható !
De sajna csak ilyen telt tőlem :-(

7 megjegyzés:

The E.Art írta...

Gratulálok Ági!Nagyon szép!
Kérek egy kis felvilágosítást:Ez egy olyan táska ha valahová mennek,akkor benne vannak a pelenkázó meg egyéb cuccok és ki lehet teríteni mint egy takarót és azon pelenkázni?

Bernadett írta...

Nagyon szep lett.:)Nekem nem volt ilyen gyonnyoru pelenkazotaskam,csak bolti...Mar Evanal van.:)

agnesordog írta...

Igen , Emőke, ez olyan, a fedőlapja kinyitott korában pelenkázó és a belsejében sok zseb, amiben minden babaholmi belefér .

Mánya írta...

Jaj, Ági, ez nagyon jó lett! Gratulálok!!!

Emese írta...

Ági,nagyon klassz táskát varrtál !!!

agnesordog írta...

Köszönöm :-)

Mónika írta...

Ágikám!!
Nagyon szép és preciz munka ,még ha Te nem is igy gondolod::)))