Szombaton nálunk volt a közös varrás a Barátnőimmel. Minden ilyen összejövetelt nagy várakozás előz meg, hisz ebben a rohanó tempójú világban 6 ember programjait összehozni igen nehéz feladat. Előfordul, hogy valakit nélkülöznünk kell, mint most is Adélt. Reméljük , jól töltötte az idejét :-) ha nem is velünk :-( De majd legközelebb !!!!
Nem is gondoltam , hogy mennyi feltöltődést, jó érzést kap az ember egy-egy ilyen alkalommal, míg magam meg nem éltem !!!! Talán ezért dolgoztak a nők régen kalákában ?? :-)
Általában nem szoktam varrni ilyen alkalmakkor, mert ha mégis, az csak bontásra ítélt, mint utóbb kiderül. De most én is belekezdtem az Uncsimnak Luca napi vásárra egy kis hóemberkébe, ami ugye hamar elkészül.És tényleg !!!
Persze a bontás most sem maradhatott el, mert elkezdtem varrni a francia szöveget- jobb nem jutva eszembe-
de másnap nem találtam egy betűt, és nem volt humorom áttervezni, inkább a bontást választottam :-) -- fontos dolog a hagyomány :-)))))
Régen karácsonyi üdvözlőlap lett belőle, de most inkább kis díszecske párnának fogom megvarrni.
Még este kinyomtattam a Victória sampler Button up Birdie sorozatából a nekem tetsző madarakat is .
Ma azok jönnek sorra. Nagyon tetszenek. Kíváncsi vagyok, ha kész lesznek, is marad-e a véleményem ?
Szép hetet Mindenkinek !
Blogarchívum
-
►
2024
(18)
- ► szeptember (3)
-
►
2023
(25)
- ► szeptember (1)
-
►
2022
(38)
- ► szeptember (3)
-
►
2021
(50)
- ► szeptember (5)
-
►
2020
(35)
- ► szeptember (3)
-
►
2019
(94)
- ► szeptember (6)
-
►
2018
(65)
- ► szeptember (2)
-
►
2017
(78)
- ► szeptember (4)
-
►
2016
(85)
- ► szeptember (7)
-
►
2015
(90)
- ► szeptember (4)
-
►
2014
(95)
- ► szeptember (7)
-
►
2013
(62)
- ► szeptember (5)
-
►
2012
(90)
- ► szeptember (10)
6 megjegyzés:
Jaj, de kis helyes a hóembered:) A Button Up Birdies sorozat nálam is "várólistás", de sajnos a 6. még mincs meg:((( Csuda aranyos kis képecskék lesznek, várom, hogy láthassam őket Nálad!
Tetszik nekem is a hóembered :-) A várólista szerintem mindannyiunknál hosszú, de élvezettel nézzük ha valaki halad "rajta".
Bonts azért minél kevesebbet, annál többet mutathatsz nekünk :-D
Jó lett a hóembered. :)
Igen, jók ezek a találkozások. :)
Majd mutasd a madarakat! Kíváncsi vagyok nagyon!
Nagyon klassz a kis hóemberkéd!
És igen, kicsit irigykedem, mert az én hímzős barátnőim mind olyan messze laknak, nincs lehetőségünk ilyen közös együtt munkálkodásra, találkozóra is csak ritkán. De azok valóban hosszú időre feltöltenek mindannyiunkat!
Nagyon aranyos lett :-)
Jó lett a hóemberke, remélem jó pénzt is hoz majd az uncsidnak! :)
Megjegyzés küldése