2012. augusztus 8., szerda

Beszámoló

Tegnap végre, minden a helyére került ! Haza jöttek a szépséges virágaim a kiállításról, felkerültek az eddig kopasz helyükre, sőt a repdesős sütikéim is kaptak maguknak egy helyet a konyhámban , a falon, nehogy máshová repüljenek. Ha felemelem a fejem himzés közben, konstatálom, hogy újra kerek a világ.
Apropó himzés !  Ezen a kis vackon böködtem, majd egy hétig, az őszi baglyocskám után.Kicsi, de igen munkás ?!!! és még azt is ki kell találnom, mi is történjék vele ezután. :-)
Most, igen nagy munkában vagyok, vagyunk, mert végre elérkezett az az idő, amit az Uncsikámmal lehetek, és ez megint igen rövidre sikerül. Kaptam tőle, én is egy ilyen szép kis virágot, mert elirigyeltem azt, amit a Mamájának adott tavaly. Nyaralás után , mosás, vasalás után ,keresek hozzá egy klassz keretet. Már az újabb munka kiválogatása folyik éppen . Kicsit nagyobb lélegzetű darabot szemelt ki magának --az orosz tervező tündéri kislányai közül. Lesz benne blendelt szín, arany szál, fél és háromnegyed öltés egyaránt. Majd elválik, nem volt -e túl nagy lépés egyszerre.

Bár, mint itt a kép bal sarkában látszik, nyitott a kísérletezgetésre a Nőci.
No, én pedig robogok varrni, mert tolltartó, mappa szerepel még az e-heti terveinkben.

4 megjegyzés:

Teca ( Cseverke) írta...

Nagyon szépek a munkáid, a baglyos minták irtó édesek!

torteij88 írta...

húú az első de szép!!!

goblen írta...

Nahát, nahát, nálad már az ősz jön? :)
Nagyon szépek a munkáitok! Ügyes az unokád!

unikat írta...

Ez a bagylos sorozat, nagyon édes!
A többi is szépséges lett ám!

Megkaptad az email-em?