Blogarchívum

Translate

2012. október 5., péntek

Ősz

Nagyon szeretem az őszt is, a csodás színpompás levéltenger miatt. Ha járunk az utakon, nem győzöm magamba inna a különböző domboldalak mesés színorgiáját . A zöldek ezer árnyalata, a sárgulás elején járó zöldesbarnák, majd valamiért pár teljesen sárga levél és ott arébb egy bokor pirosas bordós árnyalata.... leírni sem tudom, csak issza a szemem.
Persze az esős , lucskos napok nem a kedvenceim, de most még ha a napocska világít rájuk -- el - elgyönyörködöm bennük.Ausztriában járni, pedig kifejezetten imádok így összel, mert majd minden kertkapú melett álldigál egy tökember, vagy szalmaasszony és a tökök formája és színei is nagyon változatos képet mutatnak. Szóval ahogy olvasom és hallom a híradásokban, hidegebbre fordul az idő, hát ideje az öszi dekorációra cserélni a nyári lepkéket. Mindíg próbálok valamit újítani, nem csak a régieket teszem ki, bár több sütőtök ember azért mindíg helyet kap a polcokon, ajtó félfa mellett.
Így tegnap egy kis öltögetés után -- mert mégsem az újba kezdtem, győzött a kitartás :-)))
Irány a konyha asztal, elő a kartonok, ragasztók, és induljon a gyártási folyamat.




Itt már kezdenek alakot ölteni a színes papirdarabkák ! És tadammm ! Itt is az én fűzérem ! a Praktika októberi számából !
Azt hiszem megérte a fáradtságot, bár többször abbahagytam , mert az olló igen - igen belevágott a középső ujjamba :-(
Tehát én is elmondhatom, nekem is sikerült !

113 megjegyzés:

Mariska írta...

Cukik lettek, legjobb a denevér!

Unknown írta...

Olyan jó nézni... Téged elsősorban. Koncentráltan dolgozol és nem marad el az eredmény Huh, ijesztő figurák halottak napjára.

Eleonóra írta...

Szép lesz a hímzésed!

Emese írta...

Jajj de jó fűzér, nagyon tetszik!

Névtelen írta...

discount xanax xanax pills gg 257 - eating kill xanax high

Névtelen írta...

buy ativan online comprar lorazepam online - buy lorazepam online no prescription needed

Névtelen írta...

xanax overdose on xanax and methadone - xanax withdrawal and headaches

Névtelen írta...

xanax buy online no prescription how long does a xanax high last - normal dosage xanax prescribed

Névtelen írta...

buy valium online cheap valium used for depression - can take valium antidepressant

Névtelen írta...

order soma order generic soma - carisoprodol and vicodin together

Névtelen írta...

generic carisoprodol generic soma codeine - soma drug pill

Névtelen írta...

buy valium online no prescription cheap 5mg valium vs 1mg xanax - valium the drug

Névtelen írta...

valium pills half life of valium in elderly - buy valium no prescription uk

Névtelen írta...

valium sale valium 5mg erowid - picture 10mg valium

Névtelen írta...

cheap generic valium buy valium with paypal - buy valium in london

Névtelen írta...

Blogger: Az én KINCSESLÁDÁM ! - Megjegyzes kuldese buy sibutramine online no prescription - sibutramine diet pills http://www.meridiaordernow.com/#sibutramine-diet-pills

Névtelen írta...

Blogger: Az én KINCSESLÁDÁM ! - Megjegyzes kuldese soma price - soma cost http://www.emprendiendoideas.com/#soma-cost

Névtelen írta...

Atmogegromo generic ativan - buy ativan online without prescription http://www.lorazepamonlinesales.com/

Névtelen írta...

Blogger: Az én KINCSESLÁDÁM ! - Megjegyzes kuldese buy generic meridia - buy sibutramine meridia http://www.meridiaordernow.com/#buy-sibutramine-meridia

Névtelen írta...

Fopriaracyday buspar pills - buspar price http://www.busparspecialoffer.com/

Névtelen írta...

Hi, MoxoredapeTox accutane sale - cheap accutane no prescription http://www.josoclasolucio.com/#buy-isotretinoin

Névtelen írta...

Internal Medicine Fort Wayne Indiana buy prednisolone - buy prednisolone online http://www.prednisone4sale.com/#buy-prednisolone-online

Névtelen írta...

Shriners Horse Medicine prednisone price - prednisone sale http://www.prednisone4sale.com/#prednisone-sale

Névtelen írta...

Hello, accutane sale - cheap accutane no prescription http://www.josoclasolucio.com/#buy-roaccutane

Névtelen írta...

Drug Store Without Prescription order prednisolone - purchase prednisone http://www.prednisone4sale.com/#purchase-prednisone

Névtelen írta...

International Symposium Functional Medicine Conference acomplia uk - buy acomplia rimonabant http://www.buydiscountedisotretinoin.net/#buy-acomplia-rimonabant

Névtelen írta...

Definition Orphan Drug buy acomplia rimonabant - cheap acomplia http://www.buydiscountedisotretinoin.net/#cheap-acomplia

Névtelen írta...

Hello, buy cytotec without prescription - cytotec pill http://www.cytotecforlessonline.net/#cytotec-pill

Névtelen írta...

Hello, buy cytotec no prescription - buy misoprostol online http://www.cytotecforlessonline.net/#buy-misoprostol-online

Névtelen írta...

advitleva buy generic finasteride - order finasteride http://www.bestpricefinasteride.com/

Névtelen írta...

advitleva where to buy finasteride online - generic finasteride no prescription http://www.bestpricefinasteride.com/

Névtelen írta...

Medicine Roman God order topamax - buy topamax without prescription http://www.topamaxbetterprice.com/

Névtelen írta...

Injectable Medicine For Lupus buy topamax - buy topamax online http://www.topamaxforless.com/

Névtelen írta...

dalsCleax order diflucan online no prescription - fluconazole online http://www.diflucanonlineprice.com/#fluconazole-online

Névtelen írta...

Drug Half Lves modafinil for sale - provigil online no prescription http://www.inthedetailsblog.com/, [url=http://www.inthedetailsblog.com/]modafinil without prescription [/url]

Névtelen írta...

Teen On Drugs Porn Clips order diflucan online no prescription - fluconazole online http://www.diflucansaleonline.net/#fluconazole-online , [url=http://www.diflucansaleonline.net/#buy-fluconazole-online-no-prescription ]buy fluconazole online no prescription [/url]

Névtelen írta...

2, propecia no prescription - finasteride 5mg http://www.propeciagenericforsale.com/#propecia-online-no-prescription , [url=http://www.propeciagenericforsale.com/#buy-finasteride-no-prescription ]finasteride for sale [/url]

Névtelen írta...

atr cheap lipitor - atorvastatin cost http://www.lipitordiscountonline.net/atorvastatin.html, [url=http://www.lipitordiscountonline.net/atorvastatin.html]generic lipitor price [/url]

Névtelen írta...

tni clomid medication - clomiphene cost http://www.clomidonlinediscount.net/#clomid-cost, [url=http://www.clomidonlinediscount.net/#clomid-cost]buy clomiphene online no prescription [/url]

Névtelen írta...

sob neurontin without prescription - buy gabapentin without prescription http://www.neurontinonlinesales.net/#buy-gabapentin-without-prescription , [url=http://www.neurontinonlinesales.net/#order-neurontin ]order neurontin [/url]

Névtelen írta...

sob buy gabapentin 300mg - cost of gabapentin http://www.neurontinonlinesales.net/#cost-of-gabapentin , [url=http://www.neurontinonlinesales.net/#purchase-gabapentin-online ]purchase gabapentin online [/url]

Névtelen írta...

Hello, order klonopin - klonopin without prescription http://www.zeekmundial.com/#klonopin-without-prescription , [url=http://www.zeekmundial.com/#klonopin-online-pharmacy ]klonopin online pharmacy [/url]

Névtelen írta...


3 cymbalta medication - cheap cymbalta online http://www.cymbaltaonlinerx.net/#cymbalta-medication, [url=http://www.cymbaltaonlinerx.net/#cymbalta-medication]cymbalta medication[/url]

Névtelen írta...

3. propecia no prescription - finasteride 5mg http://www.propecia4saleonline.com/#finasteride-5mg , [url=http://www.propecia4saleonline.com/#finasteride-for-sale ]finasteride for sale [/url]

Névtelen írta...

x90, sertraline no prescription - cheap zoloft no prescription http://www.zoloftgenericsale.net/ - [url=http://www.zoloftgenericsale.net/]sertraline online no prescription [/url]

Névtelen írta...

6, generic klonopin online - order klonopin online http://www.klonopinonlinediscount.com/#order-klonopin, order klonopin

Névtelen írta...

6, order provigil online - buy provigil http://www.provigilonlinediscount.com/#provigil-online-order, [url=http://www.provigilonlinediscount.com/#order-provigil]provigil no prescription[/url]

Névtelen írta...

3, cheap adipex - adipex pills http://www.costofadipex375.com/#adipex-generic, buy cheap adipex

Névtelen írta...

ooo!!! Topamax For Sale - buy topiramate online http://www.cheaptopamaxorder.net/#cheap-topamax, [url=http://www.cheaptopamaxorder.net/#cheap-topamax]Buy Topiramate[/url]

Névtelen írta...

ooo!!! Buy Topiramate - buy topamax online no prescription http://www.cheaptopamaxorder.net/#topamax-no-prescription, [url=http://www.cheaptopamaxorder.net/#topamax-no-prescription]Buy Topiramate[/url]

Névtelen írta...

2013 Imitrex Price - buy imitrex http://www.cheapimitrexbuy.net/#imitrex-online, [url=http://www.cheapimitrexbuy.net/#imitrex-price]Imitrex Price[/url]

Névtelen írta...

2013 buy prednisolone - buy prednisolone online http://www.prednisoneonlinerx.net/index.html, [url=http://www.prednisoneonlinerx.net/index.html]buy cheap prednisone [/url]

Névtelen írta...

g, order isotretinoin online - buy cheap isotretinoin http://www.freeyogablog.com/#buy-cheap-isotretinoin , [url=http://www.freeyogablog.com/#purchase-isotretinoin ]purchase isotretinoin [/url]

Névtelen írta...

c, klonopin for sale - order klonopin no prescription http://www.klonopindiscountsale.net/, [url=http://www.klonopindiscountsale.net/]generic klonopin[/url]

Névtelen írta...

aaa!!! buy atorvastatin no prescription - cheap atorvastatin online http://www.365medonlinesale.com/lipitor/, [url=http://www.365medonlinesale.com/lipitor/]atorvastatin no prescription [/url]

Névtelen írta...

Hi, cheap generic accutane - accutane without rx http://www.smoothmarketplace.com/index.html, [url=http://www.smoothmarketplace.com/index.html]buy roaccutane [/url]

Névtelen írta...

4, Cheap Lamisil - lamisil for sale http://www.lamisilfast24.net/, [url=http://www.lamisilfast24.net/] Terbinafine 250 mg [/url]

Névtelen írta...

[url=http://www.imitrexbenefits.net/]imitrex online no prescription [/url] - buy imitrex online no prescription - buy imitrex online http://www.imitrexbenefits.net/.

Névtelen írta...

6, [url=http://www.costofeffexor.net/]buy venlafaxine online [/url] - venlafaxine cost - cheap effexor http://www.costofeffexor.net/.

Névtelen írta...

5, [url=http://www.isotretinoinonlinerx.net/]buy isotretinoin [/url] - isotretinoin online - isotretinoin cost http://www.isotretinoinonlinerx.net/.

Névtelen írta...

5, [url=http://www.isotretinoinonlinerx.net/] Cheap Accutane [/url] - Order Isotretinoin Online - isotretinoin cost http://www.isotretinoinonlinerx.net/ .

Névtelen írta...

11, [url=http://www.radioflyercatamarancharters.com/]Lasix Online[/url] - Purchase Lasix - furosemide for sale http://www.radioflyercatamarancharters.com/ .

Névtelen írta...

11, [url=http://www.costofklonopin.com/]Order Klonopin[/url] - Buy Clonazepam - klonopin without rx http://www.costofklonopin.com/ .

Névtelen írta...

Your current writе-uρ offегs proven usеful tο mуѕelf.
It’s extгemеly hеlpful and you're clearly extremely knowledgeable in this region. You have got opened my face in order to various opinion of this particular topic along with intriquing, notable and solid content.
Feel free to visit my blog post - soma online

Névtelen írta...

Your οwn poѕt hаs prοven beneficial tο me.
It’s rеally useful and you rеally aгe clearly quіte knowlеdgeablе іn this
arеа. You hаve got ορeneԁ our face to νarious thoughts about thіs ѕubject uѕіng intriguіng anԁ solid cοntent materiаl.
Take a look at my web-site ; cryptoparty.org

Névtelen írta...

The article οfferѕ еstablished helpful to me pегsοnally.
It’s vегy educational аnd
you are naturallу really ωell-іnfoгmed in this arеa.
You have got openеd my peгsonal face to νarуing thoughts about thiѕ specific tοpic using interesting аnd
ѕound content.
Take a look at my blog :: buy viagra online

Névtelen írta...

Yοur ρost fеаtures confirmеd helpful to myself.
It’s vеry informative and yοu're obviously really experienced in this area. You have exposed my eye for you to various thoughts about this kind of subject matter together with intriquing, notable and sound articles.
Check out my web page - buy viagra online

Névtelen írta...

Your оwn post offers ρroven necessaгу to myself.
It’s extremely informatiѵe and yοu really are obviouslу ехtremely well-informеd іn this region.
You possesѕ ехposed my own eуe
fοr you to ѵаrious views on this topic togеther with intriguing аnd soliԁ content.


Hеге is my page :: buy viagra
Review my webpage ; buy viagra

Névtelen írta...

pharmacy in canada pharmacy 4 allpharmacy umn
viagra pills viagra informationviagra coupon

Névtelen írta...

cialis without prescription5 cialis 100mgcialis 50mg
http://www.canadianpharmacy1.org/ pharmacy jobs in mapharmacy week activities

Névtelen írta...

canadian pharmacy pharmacy week ideaspharmacy 60613
canadian pharmacy online pharmacy xanaxpharmacy 477 el camino real

Névtelen írta...

cialis without prescription5 cialis pillscialis good for heart
ambien ambien trip storiesambien 479 rdy

Névtelen írta...

pharmacy cvs pharmacy 4 youpharmacy express
canada pharmacy pharmacy kupharmacy data management

Névtelen írta...

viagra 30 off coupon viagra youtube channelviagra 800
viagra usa viagra interactionsviagra and poppers

Névtelen írta...

cialis dosage uk cialis xm radiocialis 0 005
pharmacy personal statement examples pharmacy youtubepharmacy 3rd ave brooklyn

Névtelen írta...

viagra 911 viagra menviagra kids
cialis overnight delivery cialis usacialis uk side effects

Névtelen írta...

cialis 30 minutes cialis levitra viagra ukcialis 3 day
dapoxetine paypal pharmacy uncpharmacy 90027

Névtelen írta...

viagra headache viagra over 60sviagra professional
tadalafil y betabloqueantes tadalafil oral jellytadalafil no prescription needed

Névtelen írta...

dapoxetine prescription pharmacy east nashvillepharmacy years of school
cialis or viagra cialis and bphcialis generic name

Névtelen írta...

cialis prescription cialis nitratescialis versus viagra
viagra rite aid viagra 30 day free trialviagra jokes

Névtelen írta...

viagra youtube viagra 48 hoursviagra rite aid
modafinil and alcohol modafinil indiamodafinil que es

Névtelen írta...

cialis pill color cialis pricecialis coupon
dapoxetine 30 or 60 mg pharmacy errorspharmacy week games

Névtelen írta...

pharmacy rx one pharmacy dictionarypharmacy 2012
cialis no prescription cialis 30's 5mg tabletcialis price

Névtelen írta...

pharmacy residency match pharmacy 07920pharmacy week ideas
xanax вики xanax 039xanax sublingual

Névtelen írta...

http://www.genericambienonline.info/ ambien memory lossambien 79
viagra online viagra medicareviagra benefits

Névtelen írta...

buy tadalafil online tadalafil usatadalafil gel
pharmacy in canada pharmacy schools in floridapharmacy residency

Névtelen írta...

viagra without prescriptions viagra jellyviagra yoga
online modafinil modafinil 600modafinil dosage 400mg

Névtelen írta...

online pharmacy pharmacy quiz questionspharmacy 07920
cialis no prescription3 cialis and blood pressurecialis uk sales

Névtelen írta...

canada pharmacy pharmacy deliverypharmacy 6 year program
buy viagra viagra 70viagra 600mg

Névtelen írta...

cialis cialis 72 horascialis everyday
generic viagra viagra buy onlineviagra in canada

Névtelen írta...

canada pharmacy pharmacy 02215pharmacy xpress
generic cialis cialis prescriptioncialis странични ефекти

Névtelen írta...

viagra without prescriptions viagra 7 11viagra how long
http://www.viagraonlines.info/ viagra mechanism of actionviagra 65

Névtelen írta...

http://www.canadianpharma.org/ pharmacy 02215pharmacy hotline
buy tadalafil online tadalafil and nitratestadalafil ic-35

Névtelen írta...

valium grapefruit juice valium overdosevalium drug
dapoxetine brand names in pakistan pharmacy 60625pharmacy jokes

Névtelen írta...

cialis 5mg review cialis 80 mg dosagecialis jelly
viagra quiz viagra 8000viagra robin williams

Névtelen írta...

pharmacy quality assurance program pharmacy 11235pharmacy residency
cialis kopen cialis high blood pressurecialis free trial

Névtelen írta...

dapoxetine viagra pharmacy vs medicinepharmacy 24 hrs
cialis quick does work cialis online pharmacy ukcialis tadalafil uk

Névtelen írta...

cialis uses cialis 800mgcialis reviews
modafinil 100mg price modafinil vs piracetammodafinil 48 hours

Névtelen írta...

viagra 4 hour warning viagra 75 mgviagra super force
pharmacy technician jobs pharmacy hours cvspharmacy2u

Névtelen írta...

viagra long does take work viagra and cialis togetherviagra 88 keys lyrics
pharmacy 365 pharmacy2upharmacy kickback

Névtelen írta...

viagra grapefruit juice viagra xkcdviagra trial
pharmacy zug pharmacy escrow hcgpharmacy hours walgreens

Névtelen írta...

viagra without prescription viagra ukviagra commercial
dapoxetine online dapoxetine any users yet mendapoxetine with sildenafil

Névtelen írta...

cvs pharmacy online pharmacy 11205pharmacy
cialis 20mg сиалис применениеcialis buy

Névtelen írta...

buy valium online valium in urinevalium 7 mg
pharmacy in canada pharmacy ucsfpharmacy yo gotti

Névtelen írta...

http://www.genericcialis2013.info/ generic viagra cialis ukcialis kopen
modafinil 300 mg modafinilmodafinil yahoo answers

Névtelen írta...

dapoxetine online paroxetine leafletdapoxetine nausea
pharmacy in canada pharmacy zinc & glass jarspharmacy schools in georgia

Névtelen írta...

canada pharmacy pharmacy 60626pharmacy 64111
ativan taking 6 ativanativan liver

Névtelen írta...

pharmacy 90210 pharmacy schools in georgiapharmacy 60613
pharmacy 1010 pharmacy lawpharmacy 8501 wilshire blvd

Névtelen írta...

ativan 1mg pill ativan while pregnantativan xanax klonopin
xanax quick acting xanax zoloft overdosexanax duration

Névtelen írta...

viagra 8000 viagra over 60sviagra 3 free pills
pharmacy 10024 pharmacy week giftspharmacy vs pharmacology

Névtelen írta...

pharmacy vs medical school pharmacy zamalekpharmacy 4 year degree
cialis uk buy cialis tabletscialis good for heart

Névtelen írta...

xanax and hydrocodone xanax jail timexanax snorting
pharmacy 77027 pharmacy 0-6 schoolspharmacy keys walking dead

Névtelen írta...

buy cialis cialis usa pharmacygeneric cialis uk next day delivery
cvs pharmacy pharmacy yahoo answerspharmacy board az