2015. január 29., csütörtök

Anyag festés - hagyma héjjal .

avagy rendrakás a zöldséges kosárban :-) Mielőtt beteszem az újonnan vásárolt, hagymát, krumplit a zöldségeskosárba , mindíg kicserélem a papírokat benne . Most is ezzel molyoltam délelőtt, és ahogy szedegettem le hagymahéjakat, eszembe ötlött, régen festettünk vele tojást húsvétkor --- hoppá, akkor anyagot is lehetne festeni vele ! Nosza gyorsan tett követte a gondolatot. Volt egy kis hibás anyagcsíkom, amit először, még felforrás előtt, csak a hagymahéjak közé begyömöszöltem, és kb 5 percig volt a vízben -- másfél, esetleg 2 liter víz, és 8 hagymahéjról beszélünk összesen  -- én már száraz hagymahéj színűnek láttam, és kiöblítés után, gyorsan megszárítottam vasalóval. Ez opálos zöldessárga, mint a hagymák is szoktak ilyesmi színűek lenni, már a héj alatt, de azért a rőt vörös is kivehető belőle. -- a hátoldala nem nagyon színesedett meg.
Ezután forraltam a héjakat , majd a leszürt lében forraltam kb 10 percig ezt a nagyobb darab anyagot
Ez márványos hatású, és ténylegesen hagymahéj színű vöröses lett, szerencsére nem narancsos . Azt hiszem, jól fog mutatni rajta a fehér, csipkeszerűség .Ennek a hátoldala is ugyan ilyen.
Azt hiszem, ilyen festéssel, még máskor is fogok kísérletezni, de ma még egy öltést sem böktem, pedig már nincs sok hátra Apa valentin napi képéből.

2 megjegyzés:

Beáta Tüzes írta...

Ha természetes anyaggal szeretsz festeni nagyon ajánlom még a fahajat és a curryt. Szép színű lett a hagyma héjtól!
Gyönyörű a minta amivel kész lettél és szép a fonál.

Bobalany írta...

Szerinted nem fogja engedni az anyag a színét, ha kimosod?