Párizs -- azt hiszem nem csak nekem, nekünk, de mindenki másnak is egy vágyálom . Emlékszem a tavalyi kiállítás idején nem győztem sóvárogni , vágyakozni -- bárcsak én is ott lehetnék . Erre emlékezve kezdtük szervezni az utazást már tavaly szeptember környékén -- ja és a spórolást is :-)
A férjem csodás érzékkel találja meg a legjobb ár érték arányos szállodákat, elérhetőségi útvonalakat
Most ez a kilátás fogadott bennünket a szálló előtt :-)- igaz ez a kép nappal készült, mi pedig este érkeztünk ! Még gyorsan visszasétáltunk, és felmentünk a tetejére !
Most nem kellett nagyon hosszú sort végigállnunk, de a biztonsági ellenőrzés több lépcsős volt.
Sajnos olyan nagy szél fújt, hogy a nyitott szintről visszamenekültem a zárt részre, és onnan csodáltuk meg a kivilágított várost.
Most is csodásnak találtam :-)
Másnap reggel , kis térképpel felszerelkezve kezdtem meg a 250 kiállítót számláló hatalmas csarnokban a bolyongást.
Első utam természetesen Veronique Enginger standjához vezetett -- az összes angol tudásom bevetve mondtam el, mennyire csodálom a munkáit, és hogy mennyi mindent megvarrtam már tőle .
/ a fényképen Ő a szemüveges Hölgy /
Ez a madár hazajött velem :-)
Azután a kedvenc anyagosom felé vettem az irányt , és vettem pár méter vásznat :-) - sajnos másutt nem találtam még lelőhelyet , finom vékony, egyenletes szövésű , álom varrni rajta - még fáradt szemmel is megy .
Azután a Bothy Treads , Lansvit stand következett.
és 2 fakeretet sem bírtam otthagyni
A többi szépséget, kötő horgoló fonalakat, gyönyörű patchwork anyagokat , könyveket , varró és tűzőgépeket , táska készítési alkatrészeket, és a más egyéb himzést bemutató pavilonokat csak futólag néztem meg, mert az áraik számomra teljességgel elérhetetlenek :-(
Igy nyugodt szívvel hagytuk magunk mögött a vásárvárost , és indultunk sétálni a Pigalle -ra és a Sacre Courhoz fel a hegyre . Ahol alig járt ember :-)))) lévén szombat délután volt !
Még este lementünk sétálni a Szajna partra,nézni az elsuhanó, kivilágított sétahajókat , presszókat a fedélzetén , a rengeteg teraszon kint ülő és vacsorázó embert .
Másnap délben már jöttünk is haza, de csodás volt ez a kis kiruccanás -- sajnos , bár inkább "szerencsénkre " ezt megengedhettük magunknak !
9 megjegyzés:
NAgyon szépek a kincseid, Párizs még mindig gyönyörű!
Örülök az élményeidnek :)
Azta, csak ennyi??? Én már ott tartottam, hogy a szükséges dolgok után a jó lenne dolgokat veszem. Ezek után a nincs szükség rá, de megveszem dolgok jöttek volna. :)Még szerencse, hogy csak 6 órát voltunk ott. :)
Jaj és azt el is felejtettem írni, biztosan jól éreztétek magatokat és pihenésre is jutott idő a sok munkával teli napok után. :)
Nagyon szuper képek! Jó, hogy a rövid idő ellenére belefért a kiállítás mellett egy kis városnézés is, újra csodás élmény volt!
És remélem, hogy legalább 3 év múlva újra ott leszünk!
Kedves Ágnes,
elnézést, hogy így ismeretlenül írok-kérdezek; blogolvasód vagyok, de csak a háttérben. Azt szeretném kérdezni, hogy az anyag, amiről írsz, hogy nagyon jó, még fáradt szemmel is jól hímezhető, ez pontosan milyen anyag, és ki a gyártója, és hol tudnám beszerzeni? Esténként, amikor leülök hímezni, sokszor ezért kell letennem, mert nem jól látom az anyagot, kuszák a szálak.
Nagyon szépen köszönöm a választ, előre is!
Erzsébet
Kedves Erzsébet !
Az anyag neve Fabric Flair , néha a e-bayon találni, ami tényleg Fabric Flair
Egyenletes szövésű, tehát ezért bírom fáradt szemmel is bizton megtalálni a lyukakat. Vékonyabb, finomabb szálakból szövik, mint a Linda , Muranó vásznakat / ezeket itthon is forgalmazzák / ezért jobban szálasodik, ha nincs beszegve himzéskor. www.sewitall.com az elérhetőségük.
Ja azt még nem árt tudni, a színes, nyomott mintás anyagaik csak az egyik oldalon mintásak, tehát nyomott mintásak , ezért csak hideg vízben, mosószer nélkül ajánlott mosni őket, vagy a minták is eltünnek. / még nem jártam így, mert betartom az utasítást , viszont párnát nem érdemes készíteni
belőlük :-( /
Nagyon készséges, kedves eladók ! Csak ajánlani tudom Őket ! :-)már ha meg tudjuk fizetni ! / spóroltam rá egy ideje /
Kedves Ágnes,
Nagyon szépen köszönöm a részletes leírást és segítséget ! :-)
Megnézegetem a hétvégén a honlapot. A Casa Ceninán szoktam rendelni, amikor van valamilyen jó akció :-) ezt az anyagot és a honlapot sem ismertem.
Nagyon kellemes hétvégét kívánok, és köszönöm szépen még egyszer !
Erzsébet
Ááámulat! Köszönöm a képeket!
Azt hiszem én elveszteném a fejem ezt a sok gyönyörű mintát és vásznat látva. V.E. tündéri hölgy és jó nézni téged is ahogy csillog a szemed az örömtől.
A vásznaknak utána nézek a lesbrode....oldalon, mert nagyon tetszenek.
Emese beszámolójától jövök és a Te szavaid is csak úgy iszom! :o) Lemaradtam erről a kiállítás-beszámolóról, el vagyok maradva a visszaolvasással.
Most én is elkezdtem sóvárogni Párizs és az x-szemes kiállítása után...mondom is az uramnak! :o)
Hatalmas élmény lehetett, köszönöm a csodaszép képeket!
A lenvászon anyagok ott olcsóbbak, mint idehaza?
Megjegyzés küldése