Blogarchívum

Translate

2017. május 15., hétfő

Csak vagyok !

Mondhatnám úgy egyszerűen , mert megváltozott kicsit az életünk -- hozzánk költözött az Anyósom / 87 éves / . Most éljük a beszoktatás időszakát, próbálunk alkalmazkodni az együttéléshez.
Ezért nem meglepő, hogy nem jelentkezem semmivel , bár az igazsághoz  tartozik , hogy nem tudom, milyen lenne a megkezdett esernyős virágom --- így ebben az állapotában félre rakódott-- valahogyan
Azután -- jött egy új szerelem -- egy vízfestésszerű templom -- amiben itt tartok ! 
De pénteken megláttam egy kötött takarót, aminek a készítésére fel tudnám használni a maradék fonalaimat , és a hölgy volt olyan kedves és megosztotta a készítés menetét , a szombati próbálkozásom nem igazán volt sikeres -- semmi nem ott, nem úgy volt az én munkámon, mint a leírásban , és a színek elosztása sem tetszett igazán , pedig ezek a fonalak vannak, ezeket KELL feldolgoznom :-( Összeakadtak a kötőtűk, lecsúszott a szem, másik oldalról indultam ---- szóval volt gondom elég !!!!
De aztán tegnap nekiduráltam magam és kötöttem pikk-pakk egy kockát, ami nekem tetszik :-)
Majd mindíg fordítok rajtuk egy negyed fordulatot, hogy ne az egyforma színek kerüljenek egymás mellé -- van vagy 2 kiló fonalam, majd a nyári melegben eldolgozgatok velük, míg meg nem unom , --mint a többi kezdeményt :-))))  De legyünk optimisták --- Ez lesz a nyerő minta , és ebből LESZ a takaróm !

6 megjegyzés:

EL RINCON DE CHELO írta...

Bonitos trabajos!!!

goblen írta...

Hajrá Ági! Hajrá Takaró!

Tüzes Beáta írta...

Szépek a munkáid!
Gondolom Anyósod mindennapi figyelmet kíván, ezért költözött hozzátok. Szép kort élt meg, nem lehet már könnyű neki, meg nektek sem. Ez van.

Vera írta...

Foltosoknál láttam ilyen formában takarót varrni, vagy mást...Ez a kötés szuper ötlet... kiváncsi leszek milyen lesz kötve...
az ernyős kis mintád aranyos, ...
Idős korban összeköltözni elég rázós mindenkinek...
Az előbbi posztodhoz... Nem látszik hogy dédi vagy.
Szép hetet Ági!

Emese írta...

Szép lett a második kocka! Na jó, az első is, de a második az jobb : )
A megkezdett munkák nagy része pedig előbb vagy utóbb elkészül : ))
Nálam is gyűlnek egy ideig, aztán fogynak mert pár elkészül, aztán megint gyűlnek. Kell ilyen is, amit ha 1-2 év múlva előveszel, már csak pár öltés és kész is!

Dóra írta...

Kitartás a takaró elkészítéséhez is, nameg anyósod ellátásához is.
Remélem összeszoktok hamarosan, mert gondolom nem könnyű!