Blogarchívum

Translate

2018. március 14., szerda

Alkotni nem egyszerű !

Legyen szó bármilyen technikáról ! Először is be kell gyüjteni az összes hozzávalót , ami már azért sem könnyű, hisz azt sem pontosan tudjuk, mit is akarunk, tehát a lehetséges anyagok, eszközök begyűjtése is komoly feladat , azután mindezt egy boltban megoldani lehetetlen :-( Azután nagy bőszen, mindennel felfegyverkezve nekiülünk alkotni ! Jaj, de azt hogy is kellene megszerkeszteni ? próbák tömkelege , na jó, ez így oké , akkor vágjuk ki ragasszuk össze !!!!!!!!!!!! De már a 6. ragasztóval próbálom, már a lábammal és a fülemmel is nyomom, húzom , összeégetem a kezem --- a ragasztó réteg egyre vastagabb de még az a két nyavalyás szél, még mindíg nem marad egymás mellett !!!!!!! Jó, félre teszem, majd holnap veszünk még minden boltban egy egy tubus ragasztót, hátha majd azzal !  -- Jó, majd akkor festek !!! ez csak nem lehet olyan roppant bonyolult ! --- de az ! folyik a festék szerte szét , jó lemossuk, szárogatás , újra keverés ,  a következő olyan sűrű, hogy dimbes dombos lesz , valahogy elnyújtogatom, szétmaszálom, jó lesz az úgy , ugyis csak magamnak lesz és csak a próbadarab !!!  Jól van megszáradt , akkor próbáljuk meg ismét összeragasztani ! 10 cm szakaszról beszélek csak !!! 2 ember , 4 kéz , két összeégett kéz , de legalább ottmaradt, ha elengedtem ! :-) Bár széptől rettenet messze van !!!!!  Na de az enyém és kész !!!!! Jó lesz az ablakba húsvéti dekorációnak !



Azért mutatok egy sikerült változatot is ! :-) 
Az unokámnak a suliba kell a húsvéti vásárra dolgokat készíteni . a himzéseket túl munkásnak tartotta a mamája. Valami egyszerűbbet keressünk ! Holnap ül össze a nagy alkotó csapat . Majd arról is beszámolok ! :-)  Én ezt készítettem , hátha elnyeri a tetszésüket ! 

5 megjegyzés:

mari paz írta...

¡Oh that hen it is very original and nice.Kiss

mari paz írta...

It is very nice.Kiss

Vera írta...

Milyen jó az irókád is...Ági Humoros, jó olvasni, és a végeredmény szép is lett..Jó alkotást!

Mariska írta...

Hát ezek nagyon tündériek!!

Névtelen írta...

A nem egyszerű megalkotásért az eredmény kárpótol: nagyon vidám! :)
Az előző két "nagymosás" remekül sikerült. :) :) :)
Brigi