Így tegnap reggel nekiindultunk . Nem tudom, milyen "beszélőkéje " van a férjemnek éppen feltelepítve a telefonjára , de nagyon szép tájak felé küldött bennünket . Jártunk a Vértesben, először, majd a bakonyi falvak következtek, egyik kanyar, domb után jött a következő -- én folyton vártam, mikor látjuk meg Sobri Jóskát a lován vágtatni a sok kis dombhajlat, mocsár és sziklás hegy között /Gánt / . Majd egyszer csak a szemünk elé ugrott egy kanyar után úti célunk első állomása , a cseszneki vár maradéka.
Nagyon szépen gondozott, újjá építés alatt álló várromról beszélek . Érdekes volt elképzelni, amint a meredek sziklák között török janicsárok igyekeznek meghódítani a várat .
Bármelyik oldalán néztünk is ki a várnak, csodás panoráma tárult a szemünk elé . Mindenfelé ilyen dombocskákat , szépen művelt földeket , településeket lehetett látni. Innen tényleg jó előre észlelni lehetett a török seregek mozgását .
Utunkat tovább folytatva , hamar elérkeztünk Zircre . Érdekes volt az idegenvezetőt hallgatva elképzelni, hogy mint lakatlan, elhagyatott, utaktól távol lévő helyként választották maguknak a ciszterciek pont ezt a helyet kolostoruk megalapítására.
Csodás érzés volt a történelemben sétálni , a sok száz év alatt összegyűjtött rengeteg nyomtatott könyv között sétálni a könyvtárban .
Persze, a képeim nagy többsége egy homály , vagy visszatükröződés miatt nézhetetlen .
Az apátságból kifelé jövet, azért még emlék gyanánt választottunk az apátok söre közül is :-)
/mióta kóstoltuk a német Paulánert , azóta érdekel bennünket / Itthon , hűtve meg is kóstolva, a meggyes különlegességet --- nagyon finom !!! Érdemes volt vásárfiát hozni :-)
Utunkat tovább folytattuk Eplénybe libegőzni.
Voltunk egy páran , mint a kép is mutatja .
Én végig mentem a mezitlábas ösvényen is , és gyűjtöttem pár klassz tobozt magamnak :-)
Innen , már hazafelé vitt az utunk ,
/ilyen közlekedő társak között /
bár a Campónában megszakítottuk, mert fonalat szerettem volna vásárolni , de sajna zárva találtuk az üzletet. Így, emiatt kicsit csalódva , de teljes jó érzéssel értünk haza . Pár óra múlva éreztük az arcunkon, hogy megfogott a napocska :-) de egy kis jóféle naptej orvosolta szerencsére a problémát .
Klassz nap volt . KELLEMES HÚSVÉTOT MINDENKINEK !
1 megjegyzés:
Klassz beszámoló, jó volt látni mezítláb sétálni :) Kicsit irigykedem, terveim közt szerepel egy bakonyi kirándulás.
Megjegyzés küldése