Blogarchívum

Translate

2024. október 21., hétfő

Születnek a hóemberek !

Úgy gondoltam, itt az idő, frissítenem a téli dekorációnkat . Új hóemberek fognak születni egymás után -- már ha le tudom tenni a takaróhorgolást ! Az sem hagy nyugodni :-) Itt az első szülött , aki jelmezbálba vinné a macskáját , mert azt kérdezi -- akarsz nyuszi lenni ?

2024. október 16., szerda

Már az első karácsonyra !

Formiginében vásárolt mintából , egy zsákra kerül majd .

2024. szeptember 25., szerda

Hőmérő készült !

A Barátnőim tavaly a párizsi kiállításon járva találták ezt a kedves Veronique Enginger mintát . Persze én egyből tervbe vettem, mert nagyon tetszenek ezek az aranyos kis madárkák. Filózgattam, hogy hogyan is lehetne megvalósítani. Az idén nyáron nekiveselkedtem , összejártunk mindenféle boltot , kicsi hőmérőt keresve . 14,5 cm a legkisebb nálunk kapható hőmérő . Szerencsére az anyag, amit választottam a himzéshez, ritkább volt, mint a leírás által ajánlott, így sikerült rajzolnom egy házikót az előírás alapján , és a hőmérő is elfért . igaz, éppen csak . Ilyen lett a végeredmény !

2024. szeptember 18., szerda

Ismét Formigine !

A hétvégét Olaszországban töltöttük , mert most volt az őszi kiállítás és vásár a keresztszemes , kézműves munkák szerelmesei számára .Elég rossz időt fogtunk ki , hisz a távolabbi Alpok csúcsain jól látszódott a fehér hótakaró , az úton pedig szakadt az eső .Szerencsére azért az előre betervezett programot tudtuk tartani -- sétálhattunk Vicenzában . Majd sok kilóméter gyaloglás után estére érkeztünk Formigínébe . A szokásos szállodánkban elhelyezkedtünk, és nekiindultunk étterem, pizzázó vadászatra . Hiába írtam ki előre 3 címet , nem jártunk szerencsével, azokban sem, és a többivel sem, mert ott CSAK este 7- 8 órakor nyitnak az éttermek, pizzázók . A nyitvatartókban koktélokat, és süteményeket lehet fogyasztani .A boltokat 12- fél 1 felé bezárják, és majd csak 16-17 órakor nyitnak ki. Ha ezekben az időpontokban támadna kedved pénzt költeni, akkor feldörgölőzöl a zárt ajtókra. Szerencsénkre egy éppen kipakoló utcai hamburgeres megszánt bennünket, így nem kellett éhesen nyugovóra térnünk. / nem szokásunk 6 óra után enni ! nem lehet tele hassal aludni menni . / Másnap alig vártam hogy végre kinyisson a kiállítás , és megnézhessek minden csodás dolgot , amit az olaszok prezentálni tudnak ! és tudnak ! nagyon tudnak !!!!!!! Első utam a faárúshoz vezet mindíg ---
itt gyakorlatilag már elköltöm a rendelkezésemre álló összes pénzt , és ezután, üres pénztárcával nyugodt szívvel tudok nézelődni . És tényleg csak nézelődni, mert a telefonomat itthon hagytam , a Férjem nem szeret fotózni, mondván lesznek majd jobb képek a neten ! Így csak mesélni tudok . Még kikuncsorogtam + apanázst és ezeket még megvettem ---- mert ezek nélkül nem élet az élet.
Tegnap gyorsan varrtam is a kicsi kerek képkeretbe egyet az újak közül
Szombat délután nekiindultunk a tengerhez , gondolván, hogy megmártózunk idén is . Nagy szomorúságunkra, maradt a nézelődés, mert piros zászló volt érvényben, és tilos volt a fürdés . Sok ott nyaraló legnagyobb bánatára . Így csak sétálgattunk, nézelődtünk .

2024. szeptember 6., péntek

Horgolt takaró készen !

Nem tudom, mások hogyan csinálják, de az én kezem totál kimerült a horgolásban . Voltak napok, mikor muszáj volt pihentetnem, kenegettem mindenféle kenőccsel, de nem adtam fel, és elkészült !!!!! 130x 200 cm a kész mérete . Teljesen saját kútfő alapján alakítottam ilyenre. A súlya 1kiló 20 deka.Ugyan sajnálatos módon elfogyott menetközben a kék fonal, így most nem szimetrikus a két oldala , de ettől még jól lehet vele takarózni remélem . És azt is , hogy örül majd az unokám, ha megkapja októberben a szülinapjára. Ahogy már írtam KIK-es fonalakból kreáltam , bár így sem az olcsó kategória az ára, de mi olcsó manapság ?

2024. augusztus 19., hétfő

Horgolt takaró

Szépen haladok a meleg ellenére is .Viszont nagy bánatom, hogy elfogy a világoskék fonalam . Előbb, mint hogy elkészülne a takaró .
Itt , most 175x85 cm a mérete . Most a szines sorok után a hossza már elég lesz, de csak 110 cm lesz a szélessége . Valamit ki kell találnom hozzá, mert már a 3.kör kék sem fog telni. Sajnos, csak 1 motringot vettem régen, és hiába járok üzletről üzletre , már nem találok ilyen színű motringot . Már 2700 méter bele van horgolva . Fehérből, a barnákból, és a sárgából van még utánpótlás motringom. Majd azokból találok ki hozzá valamit . Mindent akkor találok ki amikor odaérek . Úgyhogy majd lesz valahogy :-) Kellemes időtöltést kívánok ebben a melegben is MINDENKINEK !

2024. július 26., péntek

Konyharuha készült!

Sok éve őrizgettem a szekrényemben, pakolásztam ide-oda évek alatt, keresve, hogyan is legyen hímezve. Most jött az ötlet . Egy kedves új ismerősömet fogom meglepni vele . Mintát most sem találtam megfelelőt hozzá, így csak a nevét hímeztem rá .

2024. július 24., szerda

Esküvős képek !

A Fiaméknak augusztusban lesz esküvőjük, mert csak akkorra kaptak szabadságot . Németországban szépen beütemezik, és nem nagyon térnek el ettől . Szóval , himzést kell készítenem , de milyet ? A menyemet nem ismerem , hisz csak évente egyszer találkozunk , ha hazalátogatnak 2 óra hosszára , mert sok az intéznivaló, és csak futás a szabadságuk . Egy egész konzervatív mintát választottam elsőre. Isa Vautier mintái közül . A felét lehagytam --- ilyen lett
A családom , és a barátnőim is elképedve nézték , hogy szép , de ..... Így hosszú keresés után ezt találtam
Persze , ezt is átalakítottam, mert a tervezője /nem találtam nevet hozzá, ahol vettem / tiszta feketére tervezte az egészet. A fiam kopasz, így csak kontúröltést varrtam az ikszek helyett a fejére is . Nagy dilemmában vagyok ! Megmutassam előre , hogy melyiket is csomagoljam be ,vagy csak ezt a rózsácskásat vigyem ???? mert kettőt nem lehet vinni, hogy ott döntsék el melyik az igazi -- ugye ?

2024. június 27., csütörtök

Kánikula -- takaró

Hogyan is függ össze ez a kettő , egymásnak teljesen ellentmondó dolog ? Csak úgy , hogy valami oknál fogva mindíg ilyenkor érzek késztetést kötni egy új pulcsit, kardigánt / persze egyik sem készült még el / vagy legalább egy takarót ! /ebből több is elkészült már / bár ebből is van soha be nem fejezhető is :-) Szóval , kitört a kánikula és jött a takaró horgolás ideje nálam . Közre játszhat az a körülmény is , hogy bővítette a szín palettáját a KIK ezeknek a nagy motringoknak
Pár évvel ezelőtt horgoltak a Facén egy nagyon mutatós darabot , én ahhoz kezdtem összegyűjteni a fonalakat . Már vagy 3x elkezdtem, de valahol, valamiért elcsúszott egyszercsak :-( és sajnos nem tudok annyira horgolni, hogy ki tudjam javítani a következő változatnál. Ezért más tervet eszeltem ki . Most horgolom a takaró gerincét képező , 3 színváltozatos nagyikockákat. Majd ezt soronkénti színváltások követik. Ezután ismét nagyikockás sor fog következni , és a befejezése ismét soronkénti színváltások .
Nyaralás, ismét a járdaszigetekre sikerült a foglalás. Éljétek túl a kánikulát ! Jó nyaralást -- aki oda készül . Megyek horgolni ! Egyenlőre írtóra élvezem !

2024. június 13., csütörtök

Gyorsan múlik az idő !

Azt sem tudom, mikor melyiket is kezdtem el, melyiket fejeztem be , mert egyszerre több minden foglalkoztat , és némelyik igen megterhelő a kezemnek . Először is a dobozok !
A másik dédunokás csapatnak 6 dobozra volt benyújtott igénylése , de már megvalósíthatósági időponton túl érkezett az igénylés . De azért én próbálkoztam , de nem nagyon tudok az utolsó pillanatban semmit elkészíteni . Először is anyagot festettem az elképzelt mintához . Elkezdtem a varrást a szokásos egy szállal , csak jött a felismerés, mi lesz az összefogott színekkel ?????? azon is átlendültem valahogy , majd jött a fémszál, és azzal kontúrozás !!!!!!! Nos itt dobtam le az ékszíjat az agyamról , kihagytam amit kihagytam, odavarrtam amit még fontosnak tartottam, és egyszínű feketével kikontúroztam a 8 féle szín helyett ---- ilyen lett --- nem hasonlít a mintára , és nem is lett befejezve , nem került dobozra . Ezt a két kék virágot évekkel ezelőtt varrtam , és most kerültek szntén festett dobozok tetejére . Elmentem, és vásároltam szép dobozokat és csak ez a kettő himzett került átadásra. A keresgélés közben az egyik anyag sarkán találtam egy elkezdett himzést , de a minta nem volt ott, csak a fonalak . Megkerestem, és az aznapi ötlet szerint befejeztem .
Az egyik barátnőm kismama, és én horgolt takarót készítek neki . Ezt ! még ki kell találnom, hogyan fejeződjék be , mert ennyire nem tudok horgolni .:-(
Párkányban vettem a táskához a fonalat, a kiegészítőket itthon egy kedves kínai hölytől, aki segített útmutatással / a Ferenc körút 30-ban van a kézimunka boltja , csuda dolgokkal tele /
Csak tegnap lettem kész a horgolással, még nincs bélelve -- ahhoz az egész szekrényt fel kell túrnom , hogy megtaláljam a megfelelőt. De a neheze már kész ! és biztos ez lesz az első, és egyetlen horgolt táskám . Nem olyan szép, mint a facén mutogatottak, de hát tudjuk -- ez az enyém ! Amikor meleg lesz az idő, nekem menetrend szerint kötnöm, horgolnom kell ! A kis unokám bébi korától terveztem egy kardigánt . Azóta már több fonal kell, és már csak elvétve találni legalább hasonló fonalat . Ezért most az egyik sort az egyik motringból kötöm a következőt az újabb motringból, hogy ne üssön el a különböző festés .

2024. május 4., szombat

Mindenféle !

Mindenféle ötlet járt az agyamban, kötés, horgolni kellene , táskát kellene horgolnom? hímezni valami szépet , különlegeset ? Megvettem a legújabb Élénk nagyis csapat palacsinta sütögetős képét -- össze is szedtem a fonalakat hozzá . De inkább varrtam 2 garnitúra ágyneműt a dédunokáimnak a közelgő szülinapjukra . Elővettem egy régi, félbehagyott mintát -- Ancor gerániumját
Mire a kontúrozáshoz értem -- újra feladtam !!!!!!! A tervező soha egy öltést sem varrt , és kontúrozást ki sem próbálta !!!!!!Egy hüvelyújj körömnyi terület 9-10 színnel, még rendben , odavarrtam, de hogy erre egy fél térképnyi kontúrt már képtelen voltam rávarrni. Nekiadtam inkább a barátnőmnek, aki el akarta készíteni. Így én megszabadultam ! Eggyel kevesebb félkész munkám van ---- HURRÁ!!!! Ezek után a 30. házassági évfordulónkat megünneplendő , elutaztunk Belgrádba . Eddig , ha utaztunk, mindig nyugat felé vettük az irányt . Most változtattunk, és nem bántuk meg. Egy nyüzsgő , fejlődő városban jártunk ! A szállóból az első utunk a Nándorfehérvári erődhöz vezetett a Kalemegdán parkba . Hatalmas , jól karbantartott vár , tele kiállításokkal -- még dínó parkban is voltam , a tűzokádó sárkányok tövében :-) És a kilátás a Duna és Száva összetalálkozásánál !!!!!! Volt részünk görögkeleti misén is résztvenni , én majdnem betódultam a Parlamentbe is !!!! de szerencsére zárva volt az ajtó . A rendőr nagyon kedvesen segítségünkre volt, és elirányított az uti célunk felé . Rengeteg , csodás, tiszta, jól karbantartott parjuk van . Szerencsénk volt az időjárással is , csak éjszaka esett az eső , így kedvünkre barangolhattunk a városban . Jó kirándulás volt , és az autópályákon volt lehetőségem kötni is :-) Még érvényes volt a matricánk , így elmentünk Kiskunmajsára, Apa kedvenc gyógyfürdőjébe is . És Párkányba is átlátogattunk . Onnan hoztam magamnak fonalat a horgolt táskához .Lassan haladok, mert eléggé nehezen tudom átfeszegetni a tűt , hogy szoros legyen . Naponta , csak kicsit horgolok. Inkább himzek . :-) Az unokáknak mindjárt kezdődik a nyári szünet, itt a pedagógus nap, és imádok dobozokra hímezni , így hozzákezdtem a sorozat gyártáshoz . Eddig ezek készültek .
Az oldaluk most festve van / első kísérletem , festés, repesztésre. / A minta Lucie Heaton Bird Sampleréből van . Nagyon jól illik a szalag is a mintámhoz :-) Tetszenek a dobozok ! Egy szállal varrtam őket 35 countos anyagra . Ma festettem a következő dobozokhoz , ebből az anyagból, amelyeken virág minták lesznek . Majd jövök azokkal is, ha elkészültek ! Boldog Anyáknapját !!!!!!

2024. április 12., péntek

Eddig nagyon termékeny a hónapom !

Először is befejeztem a Nagyikat a jósnőnél !
Azután elkészítettem egy tavaly Olaszországban vásárolt Renato Parolin mintát , és az ott vásárolt keretbe került .
Irány a keretező és ezek készültek
Már nagyon vártam, hogy kész legyek a himzésekkel, mert várt rám a varrószoba .
A hétvégén lesz Boglárkám 2 éves , és ágyneműt varrtam , mert játéka van bőven, inkább ilyenre költök . Az állatkák, pedig a mesekönyvekhez megszemélyesíthetővé teszik a mesélést. Holnapra még a párnahuzatok maradtak, és utána irány a himzés újra. Elővettem egy régen félbehagyott mintát , azt szeretném befejezni . Sajnos Sweet Annet tervezett folytatást a nagyiknak, és a Férjemnek nagyon megtetszett a konyhában sütögetős kép. Persze, ennél is csak az alakok vannak keresztöltéssel, és a teljes konyhabútor, tűzhely, mind-mind kontúröltés . Lehet majd 2 napig asztalosmunkát végeznem . De előbb befejezem a muskátlimat

2024. április 3., szerda

Március

Elég termékeny volt a hónapom , hisz sok szép húsvéti ajándék készült . Igaz, visszajelzést csak egy helyről kaptam , de hát ilyen az élet ! El kell fogadni, mindenki rohan , alig marad idő a családra . Az élénk nagyik sorozat jósnőnél darabja nem készül el, csak félig
A varrógépezés után, valami húsvétira vágytam, himeztem tojásra néhányat .
Rátenni a tojásra nem sikerült , nem próbálkoztam eléggé . Helyette Bolyhoskát tettem keretbe .
Azután jött egy gyors szerelem , ami pont jó lesz a 30. házassági évfordulónkra .
-- és vége is a hónapnak .

2024. március 16., szombat

Élvezem a varrógéppel varrást !

Naponta alkotok valamit , mióta megkaptam a gépem .Nem kell azon aggódnom, ma milyen kedvében lesz vajon? ma akarja-e azt, amit én szeretnék ? Csak másik tűt teszek bele, másik öltéstipusra állítom, és már kész is vagyunk :-)
Már mind átadásra került , vagy nem ismerik ezt az oldalamat , így nyugodtan megmutathatok mindent , amit idáig alkottam .