2012. április 19., csütörtök

Hortenzia 5

Na, nem az ötödiket varrom, csak elszégyelltem magam, hogy még mindíg nem vagyok kész, így előbányásztam,

miután ezt a kis apróságot is befejeztem.

Sok éve rakosgatott minta, a Barátnőm azt gondolta, ezt már 1x kivarrtam, mert oly régóta látta nálam. Tudjátok, mindíg átalakítom kicsit -- erről most csak a fém virágokat hagytam le, mert sem nem illettek ide, sem nem hasonlítanak a himzett virágokhoz, és nagyon kiálltak a képből ! Így még sem varrtam fel őket. Majd valahol más helyen találják meg a helyüket, egyszer !!!
     Vissza a hortenziához !
 Sokat vacakoltam, rávarrjam, ne varrjam rá a figeket, de miután a geraniumon rajta vannak, így nem sok értelme lett volna, ha lehagynom. Erre az egyszálas részre sem emlékeztem már, és ennél nem is igazán tetszik, de féloldalas lett volna a kép, ha azokat is lehagyom. Így most azon ügyködök , bár nagy csáberőnek  állok ellen, mert kedden megérkezett a 2 újabb Sweetheart Tree készletem, de egyenlőre erősen tartom magam.

Sokat gondolkodom, hogyan vezetett az utam a sünökön , hóembereken át a sok kis finom, gyöngyös kis mütyürhöz, de roppant élvezem készíteni őket.  Persze, azért nem leszek hűtlen a régi kedvenceimhez sem, csak most erre kalandozom.

12 megjegyzés:

Rece-fice írta...

Nagyon szép!!! Csak mindig fejtörést okoznak az ánglius feliratok? Melyiket értsem a 23 szótári jelentésből? Kipattant, beszökkent - netán becsapós...?

EL RINCON DE CHELO írta...

Que preciosos bordados, la hortensia te está quedando divina!!!!! besos

Rozy írta...

A hortenziával már a célegyenesben vagy, abba ne hagyd. Nagyon szép lesz.

Eleonóra írta...

Ez a hortenzia csodás, állj ellen az újabb kísértésnek és előbb fejezd be ezt, hiszen már majdnem kész!

Tündérke írta...

Nagyon szépek! Kitartás, mindjárt kész a hortenzia :-)

goblen írta...

Nagyon drukkolok Neked, meg a hortenziádnak!
A virág is szép lett! Szerintem nem is kellenek oda azok a virágok.

Bakterno írta...

Gyönyörűek!

Emese írta...

Nagyon szép a Hortenzia, már csak nagyon kevés szürke van hátra pont mint nekem az epreknél : ) Lehet, hogy én is előveszem és befejezem a hétvégén az enyémét, hajrá neked is! Állj ellent még egy kicsit a csábításnak!
A virágok nem hiányoznak nekem sem a szép kis mintáról - de viszont én is találtam egy db-ot a csomagocskámban és elővettem neked : )

Bernadett írta...

Szepeket alkottal.:)

Névtelen írta...

Hű, Ági, ez már a finis a hortenziával! Meseszép. :)) Tetszik, ahogy belenyúlsz a mintába, ami csak kiindulási alap, és a saját ízlésedre formálod - annyira jó lett a virágcsokros kanna megoldása, hogy el se tudom képzelni még rávarrt díszekkel. Úgy jó, ahogy van! :)
Brigi

Newsee írta...

Igazi tavaszi élmény volt hozzád benézni a hímzéses képek alapján :-) Nagyon szép mindkettő!

agnesordog írta...

Köszönöm Lányok !
Az angol feliratokhoz -- talán a kipattant a tavasz , a legjobb választás.
Brigi !
Azért alakítok át mindent a saját izlésemre, mert már olyat nincs időm varrni, ami nem tetszik .Már csak 25 évem van a varrásra :-)))
Nagyon köszönöm a biztatásokat, szükségem is van rá, mert igen nyögve haladok.