2012. április 27., péntek

Virágzik a gardéniám

Ezt nagy fegyvertényként jegyzem meg, bár már többször írtam a virágaimról, amik, akik, a jó helynek köszönhetően virágokkal hálálják meg a törődést. Azt hiszem ehhez az állapothoz is fel kell nőni. Nálam , minden életszakaszomban voltak virágok a lakásban. Fiatalabb koromban a kaktuszok sem bírták sokáig, és még a legigénytelenebbnek ítélt virágok is épp csak éltek -- nem növesztettek új hajtást, gyerekeket, csak egyszerűen abban az állapotukban maradtak, ahogy hozzám kerültek, évekig. Aztán ez úgy 15- 20 éve változott meg. Először csak annyit érzékeltem, jé, már egy éve meg van a virág, és még mindíg bírja, csak később hoztak virágot is nálam, pl a fokföldi ibolya, majd az ilyen sikereken felbuzdúlva vettem újabb és újabb számomra kedves növényeket. A gardénia is ezek közé a növények közé tartozik, imádom az illatát, az egyszerű szépségét. A pici, apróka növény az Obi árúházunk bezárása körül került hozzám, csekélyke összeg ellenében, mert már sok pénzt egy terebélyes növényért nem adok, annyi csalódás ért. Így szépen dédelgettem az egyik ablakpárkányomon, és örvendeztem, már egy fél éve van nálunk, és milyen sok levele van, és jé, növekedni kezdett, aztán télen a 4 kinőtt hosszú hajtás , egyikének a végén bimbót véltem felfedezni. Naponta lestem meg, mit is csinál, meg van-e még ! és tegnap este kinyitotta a szírmait, finom édes illatot árasztva.
Ime a csodás virág !!!!!

Ha már növényekről beszélek, egy nagy fába vágom a fejszém ! Átültetem az orchideám ! Tegnap sikeresen beszereztem a földet és a cserepet is. Pár napja láttam a TV- ben, hogy ha már úgy néz ki a cserép, mint az enyém, akkor itt az idő az átültetésre. Szúrkoljatok, hogy sikerüljön !
Jó hétvégét !

4 megjegyzés:

Szecsi írta...

Gyönyörű! Élőben nem láttam még soha ilyen virágot!

Vera írta...

Gyönyörű...

Andulka írta...

Én sem láttam még ilyen virágot, nagyon szép!
Szurkolok az orchidea átültetéséhez!
Nem tudom,hogy ismered-e ezt a blogot:
http://egycsipet-nonfood.blogspot.com/ sok hasznos infó van az orchideákról.

Andulka írta...

Bocsi, közben látom, hogy ismered az általam ajánlott blogot.