Blogarchívum

Translate

2024. június 13., csütörtök

Gyorsan múlik az idő !

Azt sem tudom, mikor melyiket is kezdtem el, melyiket fejeztem be , mert egyszerre több minden foglalkoztat , és némelyik igen megterhelő a kezemnek . Először is a dobozok !
A másik dédunokás csapatnak 6 dobozra volt benyújtott igénylése , de már megvalósíthatósági időponton túl érkezett az igénylés . De azért én próbálkoztam , de nem nagyon tudok az utolsó pillanatban semmit elkészíteni . Először is anyagot festettem az elképzelt mintához . Elkezdtem a varrást a szokásos egy szállal , csak jött a felismerés, mi lesz az összefogott színekkel ?????? azon is átlendültem valahogy , majd jött a fémszál, és azzal kontúrozás !!!!!!! Nos itt dobtam le az ékszíjat az agyamról , kihagytam amit kihagytam, odavarrtam amit még fontosnak tartottam, és egyszínű feketével kikontúroztam a 8 féle szín helyett ---- ilyen lett --- nem hasonlít a mintára , és nem is lett befejezve , nem került dobozra . Ezt a két kék virágot évekkel ezelőtt varrtam , és most kerültek szntén festett dobozok tetejére . Elmentem, és vásároltam szép dobozokat és csak ez a kettő himzett került átadásra. A keresgélés közben az egyik anyag sarkán találtam egy elkezdett himzést , de a minta nem volt ott, csak a fonalak . Megkerestem, és az aznapi ötlet szerint befejeztem .
Az egyik barátnőm kismama, és én horgolt takarót készítek neki . Ezt ! még ki kell találnom, hogyan fejeződjék be , mert ennyire nem tudok horgolni .:-(
Párkányban vettem a táskához a fonalat, a kiegészítőket itthon egy kedves kínai hölytől, aki segített útmutatással / a Ferenc körút 30-ban van a kézimunka boltja , csuda dolgokkal tele /
Csak tegnap lettem kész a horgolással, még nincs bélelve -- ahhoz az egész szekrényt fel kell túrnom , hogy megtaláljam a megfelelőt. De a neheze már kész ! és biztos ez lesz az első, és egyetlen horgolt táskám . Nem olyan szép, mint a facén mutogatottak, de hát tudjuk -- ez az enyém ! Amikor meleg lesz az idő, nekem menetrend szerint kötnöm, horgolnom kell ! A kis unokám bébi korától terveztem egy kardigánt . Azóta már több fonal kell, és már csak elvétve találni legalább hasonló fonalat . Ezért most az egyik sort az egyik motringból kötöm a következőt az újabb motringból, hogy ne üssön el a különböző festés .

1 megjegyzés:

Tüzes Beáta írta...

Nagyon tevékeny vagy!
Szép dolgokat készítesz.