Blogarchívum

Translate

2015. december 3., csütörtök

Karácsonyfás, madaras asztalterítő

Sok évvel ezelőtt varrtam már egy asztalterítőt, mikor azt hittem, hogy csak használati tárgyat kell, lehet varrni . Persze az eltelt sok év alatt már megdőlt ez a nézet, és a saját örömömre, és azt varrom, amit és amikor szeretném ! Jól látszódik a minták össze-visszasága ha olvasom visszafelé a blogom .
Most is csak vakaróztam, mert a nőcike kabátjával nem haladtam, mást meg nem igazán akartam előszedni, így csak teltek rajtam a napok különösebb haladás nélkül. Hétvégén a szokásos talinkon ez is szóba került , és a barátnőim csak megerősítettek benne, nem baj, ha több is el van kezdve , és azt varrjuk amihez kedvünk van. Gyorsan előkerestem a fonalakat madaras karácsonyfa mintához. Persze , szokás szerint nem volt itthon elegendő mennyiségű fonal , hát gyorsan beszereztem, és délután beleböktem.
Igaz, már ma reggel össze is kell csomagolnom, mert kell a hely másnak, illetve mást kell csinálnom, de azért jó érzés, hogy tudom ez is el fog készülni jövőre , mert az első lépést már megtettem. Sőt már a másodikat is , hisz nem csak megvettem, de bele is kezdtem.
További szép , békés készülődést kívánok Mindenkinek !

6 megjegyzés:

Mari paz írta...

IT IS VERY NICE I LOVE. KISS

JuciKa írta...

:) :) Jó neked legalább belekezdesz!

Tüzes Beáta írta...

Ez egy különösen kedves, ötletes és szép minta. Én is szeretném majd elkészíteni. Nem csodálom, hogy bele is kezdtél!
Én sem látom problémának ha egyszerre több készül.
A lényeg valóban a készítés öröme.

Mariska írta...

Megpróbáltad felnagyítani?

Vera írta...

Ágí nagyon ügyes vagy...turbó tűkkel...ez megint nagyon szép lesz...
Szép hétvégét!!!!!!!!!!!!

EL RINCON DE CHELO írta...

Un diseño precioso!!!