Blogarchívum

Translate

2016. május 25., szerda

Kötök

Az előző bejegyzésben már mutattam a baba-takaró kezdeményem - amit azóta lebontottam, és 60 szemmel nagyobbra kezdtem el . Most 200 szem, ami centiméterben 91 centit jelent . Mellé fogtam egy régről maradt fonalat és így kötöm 3 és feles tűvel. Ezer éve nem kötöttem a bambusz pulcsin kívül semmit , azt hittem sok hónap kell, hogy készen legyek. Engem is meglepett, hogy naponta 5-8 centinyit tudok kötni . 4 nap alatt elkötöttem egy motring fonalat ,

 és visszamentem a boltba, hogy utánpótlásról gondoskodjak, mert 2 motringról úgy gondoltam, nem lesz mégsem elég. A netem azt találtam legalább 80-90 X 90-110 centisnek kellene lenni / a saját tapasztalatom kicsibabákról igen rég volt, hisz mindjárt 6 éves lesz a legkisebb Unokám is / A  boltban felmerült a kötőtű kérdés , mondtam, hogy van sok teflonos tűm, sőt bambusz tűm is , épp ezzel kötök , még nem láttam Milward kötőtűt , azt ajánlgatták . Addig -addig dícsérték, hogy becsuktam a szemem- kinyitottam a pénztárcám és megvettem !  és milyen jól tettem !!!! Gyerekek  ez egy CSODA !!!!!!!! /Úgy tervezem, veszek még több méretet is ezekből a tűkből, mert csúcs fonalak üldögélnek a boltban a polcokon , és hátha ........ ! szükségem is lesz rájuk ! /
 Tegnap 11 centit bírtam kötni, és nem fáj a kezem !!!!!  A fonal csak úgy csúszik rajta, nem kell örökké áttoligálni az összetoldásnál, nem kell huzigálni, csak kötni !!!!!
Egyszerűen szuper !  Azt tervezem , hogy 3 motringot elkötök , hisz téli baba lesz, ne fázzon !
A motringra az van írva, hogy 400 yard= 336 méter, de szerintem több, mert a bambusz fonalak is 400 yardosak, de ott 383 méterre tippelik a hosszát. Mindegy, száguld a tűm , még ha nem is himzőtű :-)
Most már ilyen szép nagy . Próbálok nem nagyon szorosan kötni / néhol látni, a kosz csíkot, mikor újra felveszem, a munkát, kell egy kis gyakorlás mire ismét belejövök / 

1 megjegyzés:

Mariska írta...

Már nagyon szépen haladsz! Szép mintát találtál!