Amikor hozzá kezdtem a varráshoz, a Dimensions fonalakhoz hasonlítottam hozzá az én fonalaimat . Nagyon meg voltam elégedve, mert úgy láttam, igen-igen hasonlít a készletben lévőkhöz . Öcsikét azzal az első válogatással varrtam, majd mikor a fenyőfa következett, már más színeket válogattam. Azután szépen felbátorodtam, és cseréltem -- így lett a nyuszi is ilyen kis helyes , így változott meg a kabát, a sál, a szőrme színe . A kesztyű pedig kész fejtörés volt , rózsaszín, narancs és halvány piros volt előírva hozzá. A nyuszi kezében lévő gömbnél, még az eredeti válogatás van, de a kesztyű most már így elfogadható ezzel a 3 színnel számomra is . A dísz gömbökhöz előhalásztam a sok évvel ezelőtt, szintén hóemberhez vásárolt DMC, Anchor selyemfonalakat. Azt hiszem, szépen csillognak, és itt öltöttem sok félkeresztet is , hogy jobban gömb alakú legyen.
Amikor a C betűt elkezdtem varrni , igen nehezen döntöttem el, hová is öltsek , mert a papíron apró kis kockáknál lehet sok öltésen át rajzolni a kontúröltést, míg varrva nem biztos, hogy ugyan úgy fog esni --- gondoltam és ! Ekkor azon a véleményen voltam, minek köréjük kontúr, hisz így is jól kivehetőek . Apa hóembernél azután változott a véleményem . mindjárt a kalapjánál -- minek kontúrozzam , hisz varrva is feketével van, és nem fog kiemelődni semmi , aztán mégis győzött a rendesebbik énem, és kikontúroztam -- és láss csodát, mégis látszik, mégis kiemeli a szalagot ! Tehát akkor a betűket is körbe varrom , és bizony jobb a kép így kontúrozva ./ még csak az r, és i van /
A héten 3 napot ellazsáltam a törölközővel és a díszekkel, de megérte, mert úgy láttam nagyon tetszett az Uncsinak, és a szülőknek is . Már nagyon várja a sulit ! -- remélem sok évig kitart majd a tanulás iránti lelkesedése, érdeklődése.
Köszönöm, ha benéztetek és gyertek máskor is :-)
Blogarchívum
-
►
2024
(23)
- ► szeptember (3)
-
►
2023
(25)
- ► szeptember (1)
-
►
2022
(38)
- ► szeptember (3)
-
►
2021
(50)
- ► szeptember (5)
-
►
2020
(35)
- ► szeptember (3)
-
►
2019
(94)
- ► szeptember (6)
-
►
2018
(65)
- ► szeptember (2)
-
►
2016
(85)
- ► szeptember (7)
-
►
2015
(90)
- ► szeptember (4)
-
►
2014
(95)
- ► szeptember (7)
-
►
2013
(62)
- ► szeptember (5)
-
►
2012
(90)
- ► szeptember (10)
-
►
2011
(100)
- ► szeptember (10)
5 megjegyzés:
Gyönyörű lesz! :-)
Nem látszanak a fonálcserék. Nyugi, még mindig szuper jó a minta! Én sem kontúroznám a betűket.
Bonito diseño!! te va a quedar precioso.
Nagyon szépen alakul, szuper lesz!
are very nice all Works I love kiss
Megjegyzés küldése