Blogarchívum

Translate

2023. március 27., hétfő

Kék virágcsokor 03 --és Formigine

Most egy kicsivel kevesebb a haladás ,
hisz 3 napig nem voltunk itthon . Formiginében jártunk . Ez az olasz település arról híres, hogy tavaszonta keresztszemes kiállítást rendeznek . Persze, nem csak a tervezők, hanem minden más kreatív tevékenység alapanyagait, itt egy helyben lehet megvásárolni. Én Madame Chantilly blogját olvasgatva jutottam ehhez az információhoz . Sajnálatos módon, és az én nagy bánatomra az idén nem tudott résztvenni az eseményen :-( Míg a Barátnőim egy héttel előbbi párizsi kiállításon voltak, addig mi Olaszország felé indultunk --- a Férjem, nagyon szeret vezetni , és így látni tájakat . Megtervezett utiprogrammal indultunk neki pénteken reggel. Először Triestben időztünk kicsit , magunkba szívtunk egy kis tengerszagot ,
majd Velence felé vettük az irányt . Már Triesztben is feltünt nekünk, hogy mennyi rengeteg ember van a kávéházakban, az utcákon -- alig találtunk parkolóhelyet . Velencébe érve ugyan ezt tapasztaltuk, úgyhogy csak egy kört tettünk, és indultunk tovább , hisz ott már jártunk többször , évekkel előbb. Olaszországban nem autópályát választott a Férjem, hogy láthassunk kicsit többet , mint a pályák kerítését . Sötétedésre meg is érkeztünk a szállásunkra. Magánházat választottunk . Egy nagyon kedves családias szuper helyet . Szombat reggel fél tízkor nyitott a kiállítás a település régi , szép kastélyában .
Vörös szőnyeg várta a látogatókat és a téren piac . Sikerült is mindenféle finomságot vásárolnunk , mert a helyi kereskedők , ahol megálltunk csak nézelődni , mindjárt kínáltak mindenkit a portékájukkal .
Így elég nehéz volt " nemvásárolni " . De ahogy a sor szaporodott a vörös szőnyegen, mi is inkább afelé indultunk. Beérve ilyen látvány fogadott
Azt sem tudtam, merre nézzek, mi tetszik jobban , ezt nem lehet elmesélni, látni kell . Minden eladónál tolongás, bár ketten ketten kiszolgáltak és így is alig bírtak az érdeklődőkkel. Sajnos , mivel nem vagyok egy fényképész zseni , a képeim java homályos , vagy valaki háta van a képemen :-( de azért néhány mutatóba
Nekem sikerült hamar elköltenem a kiszabatot , így hagytunk másokat is vásárolni , nézegetni . Kifelé jövet kígyózó sorok álltak a téren keresztül, akik mind ide pályáztak bejutni .

3 megjegyzés:

Rita írta...

Nagyon nagy élmény lehetett, köszi a képeket!

Vera írta...

Igazi kikapcsolodás lehetett! Gondolom szép kis vásárfiát is hoztál!ÓÓÓ de szép ez a csokor... Ez már nekem nagy falat lenne...

Tüzes Beáta írta...

Köszönöm a beszámolót, így én is ott voltam. Álom program.