Blogarchívum

Translate

2011. december 31., szombat

Helyzetjelentés -- KÉSZ !

Ágotának ! Már csak pár levél kontúrozása van hátra, este 18 óra van , de most buliba indulunk. A fonalak és himzés összecsomagolva, indulásra kész !
Még éjfélig befejezem, ígérem !
Jó bulizást mindenkinek !!!!!

Tudom, csodálkoztatok azon, bulin hímezni ?!!!!
Igen ! mert Emese úgy hírdette meg, hogy  hímezzük át magunkat 2012-be ! Szerintem a " Fiúk " haja , már ettől az égnek állt  ! Legalább is az én Férjem azt kérdezte, miért kell ehhez összejönni? hisz itthon is tudsz varrni :-) én -- mi, /Fiúk / mit csináljunk addig ? Imi , IQ tesztelt bennünket :-) egy társasjátékkal ismerkedve !
Mint köztudott, én ilyen himzős napokon, csak lógatom a lábam, de most először én voltam, aki dolgozott.:-)


Majd Andit is csak rábeszéltem, hogy fogjon csak hozzá nyugodtan. Bár neki nehezebb dolga volt, mert feketét himzett, apró anyagra :-( Mikorra én kész lettem, Ö is abbahagyta. Emének most épp nem volt semmije megkezdett, Ő újba nem fogott,Böbe pedig csak átsímogatta a folytatni hozott munkáit, így inkább
társasoztunk csak ! Kacagásainktól volt hangos a lakás !
Csodás szilveszter volt !!! Köszönjük a szuper vendéglátást !!!! Nagyon jól szórakoztunk ! Csak a távolmaradókat hiányoltuk !!!

5 megjegyzés:

Newsee írta...

Bulizva hímezni :-)? Akkor még jobban hajrá!!!

Névtelen írta...

Épp csak benéztem, hogy azt írjam, BUÉK! Erre mit látok? Karácsony óta újabb tündéri hímzések készültek-készülnek... Vajon mi minden van még a kincsesládádban? Drukkolok, hogy ez a mesefilmbe illő egérkés jelenet "befejeződjön" idén!
Brigi

mannamari írta...

Szépséges lett a hímzésed!

Nagyon boldog új évet kívánok Nektek!

Hesztia írta...

Érdemes volt ügyködni rajta, mert nagyon jó lett!! :)

Békés Boldog Új Esztendőt, himzős tervekben gazdag évet kívánunk nektek!

Emese írta...

Az, hogy nekem nincs semmim megkezdett az túlzás :) De ma is csak pihentem, nem vagyok még mindig ráhangolódva, hogy mit is akarok vagy folytatni vagy újat elkezdeni hímezni... hátha holnap már megjön az ihlet :)
Kiváncsi vagyok nálad mi lesz a következő!
Puszi