2016. október 31., hétfő

Kísérletbe fogtam !

Ugye, már észrevettétek, szeretek újságokban megjelent mintákat varrni . Sokszor figyelgetem, főleg az angol újságokban, a hozzávalók felsorolásánál , hogy nem csak az alapanyagokat, sorolják fel, hanem az elkészítésükhöz szükséges időt is -- mint a recepteknél .  Persze, nekem nem sikerült, még amikor ezzel próbálkoztam , a megadott idő alatt elkészíteni, így ezt figyelmen kívül hagyom mindíg . Mindíg van egy trend a minták között is , hogy ezt, vagy azt az újdonságot sokan készítik egyszerre . Én valami miatt kilógok, kilógtam ebből a sorból, hisz mikor már mindenki áttért a himzővásznon való foglalatosságra, én még csak a 14-es Aidánál tartottam, és ezért kimaradt az életemből a Lanarte-s időszak. De azért volt több minta, amit szívesen megvarrtam volna , de hát minek, hisz nem illik bele a lakásban felaggatott képek közé . És egyébként is túl nagyok voltak számomra, és féltem, csak a félbemaradt kupacomat erősítené egy-egy ilyen kép , de azért a -- de jó lenne egy olyat is kivarrni, még bennem maradt. Szóval, most egy ilyen , tőlem teljesen távol álló képet választottam. annak az apropóján, hogy a vejem szereti a Buddhákat, és kérte, varrjak neki egyet . Tavaly +is vettem a Dimensionstől, az általam ismertet, mert a Lanarte-s ugyan sokkal jobban tetszett, de horribilis árért vesztegették . A nyáron nekiduráltam magam, elővettem, kiszámoltam, hol kell elkezdeni, de a 6 szálas félkeresztek közé a 3 szálas xeket nem igazán bírtam beletuszigálni . Azt, hogy minden öltést harapófogóval kell áterőltetni --- szóval azt nem vállaltam be . Az Aida lyukai akkorára nyúltak ----- szóval a 10.öltés után feladtam, és mindenki felé mély, és őszinte elismerésemet fejeztem ki gondolatban, akik ezt képesek voltak véghez vinni. Na de az ígéret, az ígéret -- és karácsony az ugye viharos gyorsasággal közeledik . Lépnem kellett valami irányba , és ekkor a net segítségével megtaláltam a még sokkal szebb, kifejezőbb Buddhát - egy orosz újságban .
és a feliratot, 65 óra -- óh, ez nem is olyan sok, egy hét alatt kész leszek :-) gondoltam én , és elkezdtem mérni a himzésre fordított időt --- ekkor lettem paff , ahogy mondani szokás , mert kiderült, alig -alig varrok egy nap valamicskét , folyton felugrálok, vizet inni, pisilni, főzöcskézni, mosógépet megpakolni, teregetni........ szóval ezerféle dologért . De most próbálom rávenni magam, hogy legalább félóráig kibírjam ugroskázás nélkül , de elkeserítően lassú a tempóm --- de legalább megtudtam, miért is készült az idén ilyen nagyon kevés himzésem . 
Ez 19 órai munka . Ja és ez a 7, napom -tehát ennyit sikerült varrnom 6 nap alatt .
Igaz , a pirosakat csak félkereszttel kellett volna varrni, de nekem úgy nem tetszett, és maradtam a teljes X -nél. Viszont a kép sokkal jobban tetszik, mint az eddig , általam ismert összes többi Buddhás kép. 
Nos, most megyek ebédet főzni - diszótorost készítek, párolt káposztával, hogy délután teljes gőzzel a varrásra koncentrálhassak . 
További békés ünnepet kívánok mindenkinek, és azoknak pláne, akik kíváncsiak voltak erre a hosszú eszmefuttatásomra .

5 megjegyzés:

Phan írta...

Nagyon szép mintát választottál! Lehet, hogy lassan haladsz, de nagyon szépek az öltéseid. És még így is elkészülhet karácsonyig!

EL RINCON DE CHELO írta...

Que bonito bordado!!!!

Anik írta...

Szép "kis" minta...
Engem az tud kiakasztani, amikor valami ismerős ( aki nem hímez) rábök valamelyik nagyobb képre és megkérdi, mennyi időbe telt kivarrni.!!! HONNAN TUDJAM???? :)))) nem tudom, fogalmam sincs....
Azt szoktam mondani, hogy tippeljen, mennyi időbe telhetett... Megvan a tipp? Na, akkor azt szorozd be 10-el!!!! Pont annyi időbe telt!!! :)))

Beáta Tüzes írta...

Én is felugrálok a hímzésnél fél óránként.
Ez szuper! Látványosan szép.

Mari Paz Fernandez írta...

It is very cute I love kiss