Blogarchívum

Translate

2010. október 10., vasárnap

Valahogy nem megy a himzés,

és semmi más sem :-( Már hetek óta szenvedek itt magamban, nem tudok aludni, mert az ablakot a hideg miatt be kellett csukni, sőt már fűtünk is. Fél éjszakákat olvasok mert nem pihentető, nyugodt az álmom.
Egyébként is tartási probémával küzködöm, folyton becsomósodik a bal vállam, a nyakam felé, ettöl aztán fájni kezd a fejem, és egyik gerjeszti a másikat. Addig nyaggattam Apát, vegyünk nekem mágneses derékaljat, míg ráállt. Hiszitek, vagy nem, de müködik, már a 2 éjszakát aludtam végig,nem keltem fél egykor, olvastam hajnali 4-ig, hanem pihentetőn, nyugodtan aludtam :-))) - a végén még a karikák is eltünnek a szemem alól?
             Valami indurka pindurka munkát azért végzek, mert tegnapra, hogy találkoztam a Barátnőimmel , készültem pici meglepivel.

Kicsinyke faleveles anyag maradékból gyártottam tök-tüpárnákat. Hiába egymás után én készítettem valamennyit, mégis mind más, sőt az egyik kicsit nagyobb is lett, mert a tojástartó másik felét rajzoltam körbe :-)))


De úgy láttam ennek csak örültek a megajándékozottak , mert nem tömegárú, hanem egyedi mind, mint ahogyan mindegyik tök is más és más formájú.
Már 3 napja úgy számolom, készen leszek ezzel az ujabb humbuggal, de amint látszik megint nem hímzek, csak töltöm az időt.
De legalább a kis unokám kötött takaróját befejeztem ! Már csak egy táskavarrás vár rám, és mehetünk is, hogy előbb odaérjünk, mint ahogy megszületik a kis Miránk.
Megyek, bökök még párat, hátha ma végre kész lesz !

2 megjegyzés:

Bernadett írta...

Orulok ,hogy jobban alszol.:)Es hogy megjott kisse a himzos kedved is.:)Remelem odaertek Mira jotteig es sok oromed lesz a picurban.:)

Adél írta...

És azért is örültek a megajándékozottak mert te készítetted nekik az a kezeddel.

Az egyik magajándékozott örömében megszabadított az Emesétől kapott ajándékodtól is. :)