Blogarchívum

Translate

2012. július 27., péntek

Nyári baglyocska

Nem tudom, mi történt velem, de az utóbbi fél évben több baglyos mintát elmentettem . Sőt, ki is nyomtattam, majd tologattam ide oda, hogy a következő munkám az lesz, azután még sem lett. A múlt hétvégére nem vittem magammal a madarakat, hanem egy újabb baglyocskára esett a választásom. Kicsi, aranyos, hamar kész leszek vele. Persze, ez csak a terv volt, de rengeteg félöltés volt benne .

Ezért, csak most lettem kész vele. Nem akartam már ezt is félretolni, hogy folytassam a madarakat, és a szemem is rendetlenkedik . Reményeim szerint, lesz társa, mert egy 4 évszakos sorozat nyári darabja, Ő, a nyári bagoly. San Man  Original , 2009-es mintája.  Nagyon tetszik , a másik 3 is, és hagytam hozzájuk anyagot. csak előbb a madarakon kellene már átvergődnöm.
Azt gondoltam ki, neszeszert készítek belőle. Van idehaza vagy 70 cipzáram, de persze, sárga az nincs :-(
ezért befejezni, sajna ma nem sikerül. De majd holnap , veszek a Campónában . és akkor készre alkotom.


Itt most már vasárnap van, és befejeztem a tatyikámat.

Olyan zippzár bevarrást választottam, amit még én is meg tudok oldani. Persze, a széptől messze van, de első kísérletnek megteszi.

10 megjegyzés:

goblen írta...

Nagyon szép lett! Az anyagot is nagyon jól választottál.
Remélem hamar rendbe jön a szemed, hiszen még egy csomó azonnal meg kell hímezned minta áll sorba. :)

Névtelen írta...

A baglyocskád vicces!
Azért léptem be a netre, hogy gratuláljak a kiállítás különdíjához! :) Sikeres hímzőklub vagytok, hisz Emese táskája is nyert. A V. Enginger-sütik keretezése is jól sikerült! Ági, milyen címre írhatok Neked?
Javulást a szemednek!
Brigi

agnesordog írta...

Köszönöm :-) nagyon meglepődtem a hír hallatán, de a szalagocskát látni a képemen , nagyon nagy örömmel töltött el.Kicsit csalódott is voltam, hogy csak a mi pár DFEA-s képünk jutott el csak a kiállításra, én rengeteg , szebbnél szebb virágra számítottam !
A szememre kicsit tegnap ráolvastam- és mára egész tűrhető ! Köszönöm !
Írtam e-mailt :-))))

Emese írta...

A széptől messze van mert nagyon-nagyon szép! : )
Jó, hogy a szemed is jobban van.
Válassz valami egyszerűbb mintát és pihentesd még egy kicsit.

Unknown írta...

Nagyon aranyos!
Ezúton is köszönöm a részvétnyílvánítást!

Bernadett írta...

Csidiszep.:)

Minden jot.
Bernadett

Unknown írta...

Visszajöttem és ámultam a munkáidon. A teáscsésze a sütikkel csúúúúúcs!

Unknown írta...

Ja! Köszönöm a bolt címét!

Névtelen írta...

De helyes a bagoly!A neszeszered varrása pedig gyönyörű,és jól sikerült a sárga zippzár bevarrása is;-))))))))

Szöszi írta...

nagyon gyönyörű baglyocska lett!!tetszik!!