a Bihari úti méterárú boltból.
Az úgy volt, hogy tegnap reggel a nyakamba vettem a várost, hogy a cicámnak keressek a fogára való eledelt. Mivel a szokásos állatkereskedésben nem volt, így irány a Müller a Blahánál . Egyébként is imádok náluk elidőzni, mert ugye órákat lehet ott nézelődéssel, vásárolgatással eltölteni. Sikeresen megvásároltam, amiért jöttem, sőt amit még találtam, így azt gondoltam, csak nagyon kellene nekem kék alapon bevásárló táskás anyag, így lépteimet a Bihari utcai bolt felé vettem. Kétszer átnéztem a kínálatot, sajna épp nem volt semmi , amit kerestem, sőt tényleg semmin nem akadt meg a szemem, így kifelé indulva feltettem a szokásos kérdést -- és himzővásznuk milyen van ? -- Erre felragyogott az eladó arca és rámutatott 3 oszlopra !!!!! jaj, jajj, itt már biztos voltam, hogy menthetetlenül vásárlás lesz a vége , sőt mikor elárulta, hogy a Zweigart 28-as színes vásznakat 1.750,-Ft/ méter áron árulják, elvesztem. A fehértől a rózsaszínen, piroson át a sötét zöldig, volt rengeteg szín, sőt más minőségű, egyenetlen szövésű, szép színesek is. Így ezeket gyorsan megvettem. Azután az ajtónál megállított ez a földszínekben pompázó, faleveles polár anyag --- szóval kész voltam, menthetetlenül költöttem a pénzt. Máskor elővigyázatosabb szoktam lenni, és barátnőkkel megyek, csak azért, hogy ők megakadályozzák, hogy bármi is elcsábíthasson.
Akkor most a színekről pontosabban -- a bal felső, acélkékes szürke, alatta karácsony zöld, alatta 819 -es éppen rózsaszín. A poláron a legvilágosabbja pedig krémszínű.
Ha valakinek kedve, és szüksége van ilyesmire, nézzen be hozzájuk.
Jó vásárolgatást, szép napot !
Blogarchívum
-
►
2024
(18)
- ► szeptember (3)
-
►
2023
(25)
- ► szeptember (1)
-
►
2022
(38)
- ► szeptember (3)
-
►
2021
(50)
- ► szeptember (5)
-
►
2020
(35)
- ► szeptember (3)
-
►
2019
(94)
- ► szeptember (6)
-
►
2018
(65)
- ► szeptember (2)
-
►
2017
(78)
- ► szeptember (4)
-
►
2016
(85)
- ► szeptember (7)
-
►
2015
(90)
- ► szeptember (4)
-
►
2014
(95)
- ► szeptember (7)
-
►
2013
(62)
- ► szeptember (5)
-
▼
2012
(90)
- ▼ szeptember (10)
-
►
2011
(100)
- ► szeptember (10)
10 megjegyzés:
Nagyon szépek. .)) Mit eszik a cicád, hogy mászkálni kell utána?
Én ebben a hónapban annyi pénzt vertem el hímzéses dolgokra, hogy már szégyenlem. Komolyan! De hosszú ideje semmit sem vettem. És naná, hogy felhívtak az Évából az ezer éve megrendelt készlet miatt is, amit én egyébként totál elfelejtettem, mert még valamikor júliusban kértem:-DD Szóval egy vagyont költöttem és persze még tudnék is:-D
Így mindig örömmel látom, hogy néha más sem tud ellenállni a kísértésnek!!!
Csodásak az anyagaid és még véletlenül sem fogok mostanság affelé a bolt felé kószálni. De a címet azért elmentem:-DDD
Szépek a hímzővásznak,sokat vásárolok ott,isten nyugosztalja az ex Foltvarázs kft-t.;-)
Szerintem ha a barátnőiddel mész sem akadályoz meg senki a vásárlásban,mert ugye a hobbitok ugyanaz és miért kellene mikor örülsz a vásznaidnak???
A macskakaja olyan speciális,hogy máshonnan kell beszerezni? :-O
A kajában semmi különleges nincs, csak viszonylag újdonság.
Gourmet Gold Eiersoufflé, azaz húskockák, tojásos mártásban.
A himzős cuccokról csak annyit, már nem merem megmutatni sem. Nyomom a gombot ezerrel, anyagok, minták, fonalak...... a postás meg csak örül a + lépcsőmászásnak :-)))
Nagyon szépek a színes vásznaid!
Pont ilyen zöld és piros beszerzésen gondolkodom, karácsonyi apróságokhoz... nem vagyok arrafelé ismerős, de jövő héten pont megyek pestre továbbképzésre 2 nap is, megkeresném az üzletet, megmondod pontosabban, hogy hol van?
Én egyszer az Örs vezér téri Sugárban bukkantam nagyon szép egyenetlen szövésű vásznakra, be is spájzoltam ;) Most azonban csak a címet írtam fel, vásárlási stop van nálam, mert már engem is ellepnek a felhalmozott készleteim :)))
Szent István krt.27 az üzlet címe!
10-18-ig, szombaton 12-13 ig ?
A Nyugati tértől a Margit híd felé az első sarok a bal oldalon.
Jó vásárolgatást :-))))
Ági köszi a címet, majd csütörtökön arra jövök haza, pont útba is esik, mert a Sas utcába megyek, az onnan 10 perc.
Majd mutatod, miket sikerült begyüjtened?
köszönöm az útbaigazítást!
tényleg jó kis üzlet,
sikerült nekem is bevásárolnom, vettem zöld, piros, világoskék, sötétebb kék, mályvás hímzővásznat, zsinórokat és piros könyvjelzőnek való aida szalagot.
meg tudtam volna még sok-sok mindent választani, előző nap kaptak olasz vásznakat, jaj csodaszépek voltak.... kissé borsos áron
nem tudom, hogy tudnék ide képet berakni, pedig le is fotóztam az anyagimat :)
Megjegyzés küldése