Blogarchívum

Translate

2013. november 30., szombat

Advent első napja!

Már reggel óta, teszek, veszek, kirajzolom, kivágom, széttépem, majd újabb képeket keresek, és újabb vagdosás és sajnálkozó megállapítás--- ez nem olyan, mint amit én elképzeltem !!!!! Túl vékony, de az ujabb verzió már kövér, és túl hosszú az íve , nem is hasonlít karácsonyfára !!!!!! Miért is nem tudok én rajzolni? vagy legalább miért nincs itthon a " KISLÁNYOM " hogy megrajzolja az én elmondásom alapján, amit én látok belül a fejemben :-))) pedig, annyira el tudja találni !!!!! Akár mit is kérek !!!! Persze azért nincs itthon, mert Ő is, mint mindenki, örökké dolgozik, vagy ha épp otthon van, akkor takarít, mos, és vasal, mosogatás és főzés közben, és a kutyát is elviszi sétálni ! --de most az én adventi készülődésemről akartam írni !

Kellene egy koszorú !!! így indultam ! Persze koszorút , egyet már vettem halloweenre, de mivel a mintáimhoz kicsi lett, így csak várakozott az előszobában a sorára.Hát, hozzákezdtem felöltöztetni a szalmakoszorút -  először is kapott egy sor fliest, majd jöttek a szalagok ! A terv az volt, hogy varrok sok szép különböző zöld anyagból fenyőfát, és az aljára egy csodás mikulásvirágot teszek, és mehet ki az ajtóra !
A koszorúval csak eddig jutottam,
/Hogy fényképezek én??? Vigyem nikkeleztetni a szemmértékemet, mert a koszorút is ferdének látom, így a fényképen ./

 mert a szalagokat azonmód le is vettem róla, ahogy rátekertem, mert nem tetszett. De , ha már a kezemben voltak a selyemszalagok, akkor szépen feltekertem őket egy-egy üres WC papír gurigára, ezzel is kicsit csökkent a rendetlenség a rengeteg szalag között. De a tuttyogással, úgy elment az ídő, hogy sehová sem értem, és már is ebédidő lett. :-)
Ekkor, arra gondoltam, legalább a barátnőimnek,-- már akié elkészült--- becsomagolom az ajándékát, hogy azzal is előbb legyek. Számomra mindíg is gondot jelentett, hogy illően, vagy legalább elfogadhatóan becsomagoljak valamit, ezért örülök, hogy kitalálták az ajándék zacskókat. Beleszórok mindent és kész !!!-- de most valami egészen mást gondoltam ki.        Egyszerű, és reményeim szerint egyedi :-)


 és egész megelégedtem a végeredménnyel.:-) Van benne, bolti, és saját készítés is :-) mondhatnám, hogy ennyi telt tőlem az idén, de én csak azt mondom, minden percet örömmel ügyködtem rajta :-))))

3 megjegyzés:

goblen írta...

szerintem szép lett a koszorúd.
Ugyan, kié lehet az az ajándék? :)

agnesordog írta...

Tudod, mindíg azé, aki kérdezi :-)

Emese írta...

Nagyon tetszik az ajándék csomagolás! : )
Az Adventi koszorúd is szép lesz, majd mutasd készen is.