A múlt hetem a hímzések végső formáinak megalkotása , csomagolás kitalálása volt. Aki ismer tudja, nem tudok csomagolni, hiába tudom az eszemmel, hogy a kicsi apróság is többnek látszik egy szép csomagolásban, még sem vagyok ügyes benne. --Most az idén összeszedtem az összes fantáziám, ügyességem, becsomagoltam mindent. Szépen zacskóban álltak, várván, csak felkapni kell és menni angyalkát játszani.!!! Mikor kiderült, csak januárban lesz belőlük "karácsonyi ajándék ", megpróbáltam valahová elrámolni öket,hogy ne nagyon nyomódjanak, törödjenek, mentek a szekrények tetejére !!!
És ekkor történt, -- leesett egy kép, összetört az üvege.
Anyukámnak varrtam rég, anyáknapjára . :-(
A képkeret megfogott, és mindent félre söpörve, nekiálltam keretezni . Az idén fordult elő velem először, hogy elkészültem a himzéssel, és nem került keretbe :-(
Szerencsémre, a teljes anyag pont akkora volt, mint a képkeret. Ezt én kasíroztam , a kétoldalú fóliával !
A végén , csak felvattram a képre az eredeti gombokat, és nem bántam meg, így teljes, ezért vettem meg a fonalakat is hozzá, mert azt akartam, olyan legyen, mint amit a tervező megálmodott. Jól van, bevallom, a hóhipe gomb nem tetszett, és én másikat tettem helyette, de így az enyém !
3 megjegyzés:
i love bitter cup, very beautiful work.
Teresa
Thank you Teresa :-)
Jó végre keretben látni! A többit is ugyanebbe a keretbe fogod cserélgetni? Én is el akarom már nagyon kezdeni (ezt is) : )
Megjegyzés küldése