Blogarchívum

Translate

2010. december 6., hétfő

Tegnap majdnem bakot lőttem !

Történt ugyanis, hogy tudom, a szomszédasszonyomnak télen van a névnapja. Szombaton ránéztem a naptárra-- már nem látok rendesen szemüveg nélkül-- és láttam, vasárnap van a névnapja !! A hajam égnek állt, jól van, megint nem készítettem semmit !!! Villám sebességgel cikáztak a gondolataim, mi is az, amit 1 nap alatt képes vagyok összehozni, és feltételezhetően még örülne is neki . Egy ötlet maradt : kötök egy sálat ! A legutóbb az Aldiban vásárolt lilás szöröcskés fonalamból.
Mindjárt szombaton ebéd után nekikezdtem , hát, nem a tavaly tapasztalt óriási sebességgel haladtam, csak a saját lassú tempómmal.Estig csak a fél motringot kötöttem el, reggel mint a güzü, nekifogtam, délre befejeztem az egy motring megkötését . Öltözök, veszem a kabátom, hogy akkor megyek felköszöntöm, és utána főzhetem az ebédet ! De mondom a férjemnek, nézd már meg szemüveggel,  ugye ma van a névnapja,azaz Viola nap ! Hát NEM tegnap Vilma nap volt ! Úgy jártam, mint a lányom elsős korában, mikor szóképes olvasással akarták megtanítani olvasni--" ja ez a hosszú szó, akkor ez a törölköző !!!"
Ha V - vel kezdődik, és a -ra végződik, még nem biztos, hogy a megfelelő !
De már nem kell ajándékról gondoskodnom, mert van 19-re, amikor is Viola nap lesz.!!!!

1 megjegyzés:

mannamari írta...

:-) De legalább jövő héten nem kell kapkodnod.