Blogarchívum

Translate

2017. december 9., szombat

Kötés

Tegnap este elkészültem az utolsók egyikével-- már ami ajándék szeretne lenni.

A gombolydás Lányok olyan csuda dolgokat ajánlanak mindíg,  hogy erre én is elcsábultam.  Sál lett az Unokám férjének . Gyakorlatilag én nem csináltam semmit, csak kötöttem 1 sima, 1 fordítottal és ilyen mintázatot adott ki a fonal. A bolt oldalán tervező program is elérhető, hogy kiszámíthassa mindenki magának, milyen mintát kap, ha úgy köt, horgol , hogy folyton számol, és figyel, hogy azonos legyen a szemszám minden színnél, minden sorban.  Nos gondolhatjátok, én mennyit számoltam ! /már aki ismer / SEMMIT , illetve mennyit kell még kötnöm, hogy kész legyek. 
Viszont nagyon tetszett ahogy a széle alakult a kötésnek, mert most szép egyenletesek ott is a szemek . Ezt akár szépen össze is tudnám dolgozni az ajánlott horgolási módszerekkel --- jó elkalandoztam, illetve próbálok tanulni, hol, hogyan tudnám alkalmazni később, más munkáknál . Pedig semmi különleges nincs benne , csak a szél szem előtt mindig fordítottat kellett kötni, és az utolsó szemet is fordítottan lekötni . Tehát a sor elején átemelt szem, majd simával kezdődött. Ezt más daraboknál is lehet alkalmazni és nem pöndörödő egyenes szélet kapunk .

A kötés miatt most kicsit hanyagoltam a himzést , illetve csak kicsit varrtam. Jó lenne befejeznem a hétvégén a mostani szivecskémet , amit most épp magamnak készítek, mert nagyon tetszik és az elődei mind másnak is megtetszettek :-) A jövő héttől pedig a varrógépé a főszerep . 
Jó hétvégét ! 

1 megjegyzés:

Vera írta...

Nagyon jó lett a sál!!!!