Blogarchívum

Translate

2011. szeptember 20., kedd

Kicsapongásaim !

Mostanában, hogy több blogra rákattintok, mindíg találok engem érdeklő dolgot, amit nekem is ki kell próbálnom :-))) Most úgy érzem, ebben az évben , --toljuk csak félre, és próbáljunk ki mást --- az összes tevékenységem :-(  De ez azért nem teljesen igaz, hisz több minden elkészült a kicsapongásaim közül, pl : a pulcsim, a horgolt kendő, és azért hímzek is, bár az idén inkább nagyokat készítek.
Tehát, most épp a varrógéppel varrás irányba nézegetek, sőt annyira, hogy a hétvégén még a Foltvarrósok egyik közös varrásán is részt vettem. Itt csak fokozódott a varrós késztetésem.
    Mint egy blogtalálkozón, személyesen is találkoztam , régi , kedves ismerőssel :-)))))))
Na de vissza a varráshoz ! Ez is úgy kezdődik, mint minden, szedjük elő a hozzávalókat !!!-- na de nincs itthon szalagom, farkasfogam.....stb. Hétfőre egy himzős barátnőmet vártam, így csak ma indultam neki a beszerzések lebonyolításának. Persze ehhez is társ kell, hogy rá, és lebeszélje az embert ugye :-). Mikor reggel felkeltem, szembesültem a valósággal-- időjárás felelős nem adta beleegyezését a mi "nyakamba veszem a várost " túránkhoz. Így leültem szépen a legújabb projektemet horgolászni.
Valami kimondhatatlan nevű, 2 méteres sál szeretne lenni, illetve én szeretném, ha az lenne, de ez még a jövő zenéje, hisz még csak tegnap este fogtam hozzá :-)
De sajna, nem hagyott nyugodni a sok szalag, farkasfog hiánya--- elszaladok, ide hozzánk -- Újpestre , körbenézni,/ egy megállónyi távolságon 4 bolt is van,/  majd csak találok valamit :-)  Szerencsére találtam !!!!
                                                                 Ezeket mind !!!!!!!!!!!!



 Ennek következtében újabb darabok kerültek a kincsesládámba ! :-))))
Szép napot mindenkinek, most már rohanok ebédet főzni ! / Paradicsomos káposzta főzelék csibe fasirttal /

2 megjegyzés:

swarbli írta...

Klassz lesz a sál. Ez ilyen Barkás színátmenetesből készül, vagy nagyon mellé lőttem?
Most nem tudom, hogy írigyeljelek, vagy sajnáljalak, hogy 4 ilyen bolt is van a közeledben. Na ezt majd még eldöntöm.

agnesordog írta...

A fonalak alkalmi vétel volt, mert maradéknak nyilvánítva, 200,-Ft volt motringjuk így megvettem mind a 11-et.
A horgolás tényleg Barka, és már nem volt más színátmenetes így eset pont örá a választásom :-(